Egy ember lövöldözött Washingtonban

Vágólapra másolva!
Korábban azt hitték, két ember felelős a washingtoni katonai támaszponton történt lövöldözésért. 
Vágólapra másolva!

Egyetlen tettes hajtotta végre az amerikai haditengerészet washingtoni logisztikai parancsnokságán a hétfői vérengzést - jelentette be a washingtoni rendőrség vezetője helyi idő szerint hétfőn éjfél előtt nem sokkal. A lövöldözésnek a később azonosított támadóval együtt 13 halálos áldozata volt.

A korábbi hírek arról szóltak, hogy az elkövetőnek a feltételezések szerint tettestársa is volt, akit köröztek. Éjszakai nyilatkozatában a washingtoni rendőrfőnök, Cathy Lanier már cáfolta ezt, hangoztatva, hogy egy személyt tartanak felelősnek a történtekért.

Legkevesebb tizenhárman meghaltak, tucatnyian pedig megsérültek, amikor lövöldözés kezdődött az amerikai haditengerészet washingtoni parancsnokságán. A lelőtt támadó egy texasi férfi, aki szintén katona volt, de a rendőrséggel is meggyűlt már a baja. Dühkezelési problémái voltak, és nagy hatással volt rá a szeptember 11-ei terrortámadás.