Vonatbaleset Barcelonában

Vágólapra másolva!
Elővárosi vonatok ütköztek össze pénteken Spanyolországban, Barcelona északnyugati részén egy állomáson, huszonkét ember könnyebb sérüléseket szenvedett - közölte a Renfe spanyol állami vasúttársaság.
Vágólapra másolva!

Antonia Carmona szóvivő arról számolt be, hogy a baleset a katalán főváros Sants nevű állomásán történt, délelőtt 10 óra 5 perckor, egy utasokat szállító elővárosi vonat beleütközött egy álló szerelvénybe.

Az ütközésben huszonkét ember könnyebben megsérült, orvosi ellátásra mindössze tízen szorultak. Senkit nem kellett kórházba szállítani. Carmona szerint a baleset oka egyelőre ismeretlen.

Spanyolországban július 24-én súlyos vonatkatasztrófa történt: Santiago de Compostela közelében, a hagyományos és a szupergyors közötti, úgynevezett hibridvonat túl későn fékezett egy rendkívül éles kanyarban. Annak a balesetnek 79 halálos áldozata volt.