Élete végéig börtönben marad Po Hszi-laj

Vágólapra másolva!
A politikus a csúcsra tört, még miniszter is volt, de mindent elveszített. Felesége után őt is életfogytiglanra ítélték, bár a rendkívül rövid tárgyaláson mindent tagadott.
Vágólapra másolva!

Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkárt, miután vesztegetés, sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés vádjában bűnösnek találták - hirdette ki a kelet-kínai Santung tartomány székhelyének, Csinan város bírósága vasárnap.

A végzésben elutasították Po védekezését, s megállapították, hogy közvetlenül, vagy közvetve, a családján keresztül több mint 25,44 millió jüan (918 millió forint) értékben jutott törvénytelenül anyagi javakhoz, s visszaélt a pozíciójával. A büntetés részeként megfosztották vagyonától és - élete végéig - politikai jogaitól.

A 64 éves bukott politikus, a Kínai Kommunista Párt (KKP) politikai bizottságának egykori tagja, pályája során volt városi és tartományi vezető, valamint kereskedelmi miniszter is. Az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányának főszereplőjévé tavaly tavasszal vált, miután kiderült: felesége gyanúsítható egy brit üzletember, Neil Heywood meggyilkolásával.

A 32 milliós délnyugat-kínai Csungking éléről az után távolították el, hogy a város rendőrfőnöke tavaly februárban a Szecsuan tartományi Csengtuban az amerikai konzulátusra menekült, s miután feladta magát, terhelő információkat szolgáltatott Po feleségéről.

Po Hszi-laj Forrás: AFP/EyePress

A nőt, Ku Kaj-lajt végül szándékos emberölés vádjában bűnösnek találták, s tavaly augusztusban felfüggesztett halálbüntetésre, vagyis életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A volt rendőrkapitány, Vang Li-csün egy hónappal később, szeptemberben a gyilkosság eltitkolásáért, hatalommal való visszaélésért és kenőpénz elfogadásáért 15 évi börtönbüntetést kapott.

A botrány kirobbanását követően Po Hszi-lajt fokozatosan megfosztották párt és állami tisztségeitől, és végül idén augusztus 22-én bíróság elé állították. Korrupciós pere négy és fél napon át tartott.

A karizmatikus és országszerte sok szimpatizánssal rendelkező Po a bírósági tárgyaláson vehemensen és következetesen tagadott, Azt állította, hogy a törvénytelenségekről nem tudott. Hatásos ellenvetéseivel, közbeszólásaival megmutatta kiváló kommunikációs képességét, s védekezésével nem ritkán sikerült a közvéleményt részben elbizonytalanítania, vagy maga mellé állítania.

Megfigyelők az egykor nagyreményű politikusnak, a forradalmár veterán Po Ji-po fiának egyszerre valószínűsítettek viszonylag enyhe és súlyos ítéletet. Po a családjának írt, nemrégiben nyilvánosságra került levelében kifejezte, kész börtönbe vonulni, de hiszi, hogy egy napon a nevét tisztára moshatja.