Irán megint tagadja az atomprogramját

Vágólapra másolva!
Irán nem szándékozik atomfegyvereket előállítani, de a nemzetközi ellenőrökkal csak akkor működik együtt, ha a Nyugat elismeri az urándúsításhoz való a jogát az ország területén - jelentette ki Haszan Róháni köztársasági elnök.
Vágólapra másolva!

Az iráni politikus egy díszszemlén mondott beszédet. A katonai parádéra abból az alkalomból került sor, hogy Irak 33 éve támadta meg a perzsa államot. Az eseményt az állami televízió egyenes adásban közvetítette.

Róháni hangsúlyozta, hogy az iráni nép kész a tárgyalásokra az ország nukleáris programjáról. Amennyiben a Nyugat elismeri az iráni nép jogait, az hajlandó lesz együttműködni vele, és akkor együttesen oldhatják meg a régió és a világ gondjait. Az iráni nép fejlődni akar, nem szándékozik atomfegyvereket előállítani - tette hozzá az államfő.

Az iráni vezető hétfőn indul New Yorkba, ahol részt vesz az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán. Ennek napirendjén egyebek között az iráni atomprogram is szerepelni fog.

A nyugati hatalmak és Izrael azzal vádolják Teheránt, hogy békés célú nukleáris tevékenységének leple alatt atomfegyver előállítására törekszik. Teherán következetesen tagadja ezt, de nem teszi lehetővé, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség maradéktalanul ellenőrizhesse nukleáris tevékenységét.

A nemrégiben megválasztott új iráni elnököt, Haszan Róhánit elődjéhez, Mahmúd Ahmadinezsádhoz képest mérsékeltnek tartják. Megválasztása azt a reményt keltette, hogy megoldódhat a Nyugat ellentéte Iránnal az iszlám köztársaság atomhatalmi törekvéseinek kérdésében.

2003-tól 2005-ig Róháni vezette az iráni atomprogramról a nagyhatalmakkal folytatott tárgyalásokat, és az iráni ellenzék legjelentősebb, franciaországi központú emigráns szervezete, az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa (IENT) szerint "kulcsszerepe volt a program folytatásában".