Leváló strasszok miatt veszélyes sok gyerekruha

Vágólapra másolva!
Majdnem mind a 32 megvizsgált gyerekruhát veszélyesnek találta a fogyasztóvédelem egy nyári vizsgálat során. A fő gond a ruhákról könnyen leszakadó díszítések okozta a fulladás. Az érintett termékeket kivonták a forgalomból.
Vágólapra másolva!

Egy vizsgálat során 32 különböző gyerekruha közül 31-ről derült ki, hogy a róluk leváló díszítések fulladást is okozhatnak a csecsemőknél és a kisgyermekeknél - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH). Azért veszélyesek, mert a kisgyermekek a ruhájukra rávarrt vagy ragasztott díszítéseket leszedhetik, és szájukba vehetik, és az apró elemek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek. Az NFH szerint ezért vizsgálták ezeket a termékeket az idén március és június között.

A laboratóriumi vizsgálat során megállapították, hogy a 31 veszélyesnek talált ruhánál kis erő hatására is leváltak az anyag felületéről a díszítő strasszok, gyöngyök és szegecsek, vagyis egy kivételével valamennyi gyermekruha a fulladásveszély súlyos kockázatát jelentheti. Négy termékről még az is kiderült, hogy az összehúzó zsinórok és végződések miatt balesetveszélyesek.

A nem biztonságos ruházati termékeket kivonják a forgalomból, és visszahívják - közölte az NFH. A hatóság vámriasztás alapján egy további tétel, összesen 198 darab fulladásveszélyes gyermekruha vámkezelését tiltotta meg a fogyasztóvédelmi hatóság.

A NFH kiemelt feladatának tekinti, hogy a gyermekek számára forgalmazott termékek biztonságosak legyenek, ezért továbbra is, ezért a következő években is végeznek rendszeres, átfogó ellenőrzéseket, a termékbiztonsági vizsgálatokat, és a veszélyes termékeket kivonatják a forgalomból.