Még mindig küzdenek az autópályára folyt ragaccsal

Vágólapra másolva!
Péntek óta egy sávon járható az M43-as autópálya Szeged felé Maroslelénél, mert még mindig nem tudták letakarítani az útra folyt ragacsos anyagot. A rendőrök keresik a teherkocsit, amelyről a szilíciumos anyag kifolyhatott.
Vágólapra másolva!

Továbbra is forgalomkorlátozás van érvényben az M43-as autópálya Szeged felé vezető oldalán a maroslelei lehajtónál, ahol péntek hajnalban ragacsos, szilícium alapú anyag folyt az úttestre egy teherjárműből – közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt.

A szennyeződést továbbra sem sikerült maradéktalanul eltávolítani, így a külső sávot elkerítették. Még nem tudni, hogy a 3,5 kilométeres pályaszakaszt mikor nyithatják meg a forgalom előtt.

Homokkal felszórt útszakasz az M43-ason Forrás: MTI/Donka Ferenc

Az érintett szakaszon csak a belső sáv használható 60 kilométer/órás sebességkorlátozás mellett. A sztrádára a maroslelei csomópontnál nem lehet fölhajtani Szeged irányába. A rendőrség korábban azt közölte: keresik azt a járművet, amelyből az élelmiszeriparban használt anyag kifolyhatott.