A svéd rendőrség listázta a cigányokat

Vágólapra másolva!
Etnikai alapon írták össze a cigányokat, a listán ezer gyerek is van. Belső vizsgálat indult, két miniszter is elfogadhatatlannak nevezte a listát.
Vágólapra másolva!

Komoly visszatetszést váltott ki Svédországban, hogy kiderült, a svéd rendőrség listázza a romákat az egyik megyében, Skanéban. A „vándorok” címen futó listán etnikai származás alapján írták össze a cigányokat, olyanokat is, akik büntetlen előéletűek, a listán ezer gyerek is van.

A rendőrség belső vizsgálatot indított. Ha bebizonyosodik, hogy jogtalanul készítették az összeírást, az állam 6,2 és 12,5 millió dollár kárpótlást fizethet. Az EU-s kapcsolatokért felelős miniszter, Brigitta Ohlsson illegálisnak, etikátlannak és elfogadhatatlannak nevezte a listát.

„Az etnikai alapon való regisztrálás illegális, és nem létezhet egy jogállamban” – mondta a bevándorlási miniszter, Erik Ullenhag.

A déli megye szélhelye Malmo, ahol viszonylag sok bevándorló él, pár éve több fegyveres támadást is elkövettek bevándorlók ellen. Svédországban a bevándorlásellenes Svéd Demokrata Párt a harmadik legnépszerűbb pártnak számít (a tavaszi zavargásokról itt olvashat bővebben).