Boltjuk is volt a terroristáknak a nairobi plázában

Kenya, Nairobi, indiai önkéntesek olvassák az újságot a Westgate bevásárlóközont elleni terrortámadás helyszínén
Vágólapra másolva!
Miközben Kenyában a négynapos nairobi terrortámadás áldozatait gyászolják, számtalan kérdés tisztázatlan még. Nem tudni, hányan haltak meg, kik voltak pontosan a támadók, és volt-e köztük nő, illetve mitől szakadt le a megtámadott bevásárlóközpont három emelete a végső ostrom során. A támadók hónapokig tervezték az akciót, állítólag egy kisboltot is vittek a plázában.
Vágólapra másolva!

Háromnapos gyászt rendelt el a kenyai kormány a szomáliai terroristák által elkövetett terrortámadás legalább 67 halálos áldozatának emlékére. Azt továbbra sem tudni, hogy pontosan hány ember vesztette életét az izraeli befektetők által épített Westgate bevásárlóközpontban Nairobiban. Az sem világos, mitől szakadt le az épület több emelete is a végső ostrom során, és hogy kik voltak pontosan a támadók.

Kenya, Nairobi, Westgate bevásárlóközont Forrás: AFP/Carl de Souza

A bevásárlóközpont elleni terrortámadást kedden sikerült felszámolniuk a kenyai biztonsági erőknek, a támadók közül ötöt megöltek, 11-et pedig őrizetbe vettek, utóbbiak menekülni próbáltak. Az őrizetbe vettekről ugyanakkor nem teljesen világos, hogy maguk is fegyveres terroristák vagy csak a segítőik voltak. Nem tisztázta a dolgokat a rendőrség azon bejelentése sem, mely szerint a szombati kézigránátos és fegyveres támadást elkövető terroristák "nincsenek sem őrizetben, sem a holtak között".

Az is kérdéses, hogy a támadó csapatban voltak-e amerikai és brit állampolgárok, illetve egy nő. Ezt a hírt a támadást elkövető al-Sabab szomáliai szélsőséges szervezet tagadta, a kenyai kormány azt mondta, még vizsgálják a terroristák kilétét, a brit külügy pedig csak annyit közölt, hogy egy állampolgárukat őrizetbe vették a kenyaiak.

Boltjuk volt

Az al-Sabab szomáliai szélsőséges muszlim szervezet szerdán azt állította, hogy emberei összesen 137 tússzal végeztek, a kenyai hatóságok azonban még nem fejezték be az épület átvizsgálását és az áldozatok összeszámlálását. Az épületet kedden felgyújtották a terroristák, majd három emelete leszakadt, a romok alatt még sokan lehetnek, köztük támadók is. A Vöröskereszt legalább 60 embert tart nyilván eltűntként.

Kenyai katonák Forrás: AFP/Carl de Souza

A Standard kenyai lap szerint kedden este több tucat holttestet szállítottak el az épületből, amelyben az éjszaka során jobbára csend volt, de továbbra is füstölt. A kíváncsiskodókat és az újságírókat kordonok mögött tartják a rendőrök, bár néhány embernek megengedték, hogy elvigyék a közelben parkoló autóikat.

A lap részletesen beszámol az ostromról is, azt írják, a támadók hónapokig tervezték az akciót. Az épület közelében béreltek lakást, tanulmányozták az alaprajzát, sőt egy kisboltot is üzemeltettek a bevásárlóközpontban, így szerezve alapos helyismeretet.

Felgyújtott matracok

Amikor a kenyai hadsereg hétfőn megpróbált behatolni az épületbe, az egyik támadó felrobbantotta magát, és ez nagy tüzet okozott, a lángok főként a szupermarketben tomboltak. A terroristák matracokat is felgyújtottak, majd ledobálták őket az alsóbb szintekre, ami miatt az épületet elborította a füst. A nairobi tűzoltókat küldték eloltani a tüzet, munkájukat a katonák biztosították. A tűzoltók utóbb arról számoltak be, hogy nők siránkozását hallották odabent a füstben. A katonák hétfő estére megszállták az összes emeletet, de a füst miatt kénytelenek voltak kivonulni.

Indiai önkéntesek nézik az áldozatok képeit Forrás: AFP/Simon Maina

A végső támadás kedden hajnalban indult, a túszejtők ekkor állítólag annyi túszt igyekeztek megölni, amennyit csak tudtak. A bejáratnál orvlövészeket és csapdákat helyeztek el, csak a bejutás négy katona életébe került a lap meg nem erősített információi szerint. A katonáknak nem volt információjuk arról, hol lehetnek a terroristák, ezért azt a parancsot kapták, hogy mindenkire lőjenek, aki terroristának néz ki. A katonák a harmadik emeleten futottak bele heves ellenállásba, itt a lap szerint tüzérséget is be kellett vetni, de azt nem részletezték, hogy ez pontosan mit jelent. Az ostrom kedden dél körül ért véget.

Az épületben jelenleg helyszínelők dolgoznak, a nemzetközi csapatban britek, amerikaiak és izraeliek is vannak. Fő feladatuk az áldozatok maradványainak felkutatása.

Van egy brit őrizetes

Uhuru Kenyatta kenyai elnök kedd esti televíziós beszédében egyebek mellett arról beszélt, hogy az elkövetőket igazságszolgáltatás elé állítják, de nem erősítette meg azokat a híreket, amelyek szerint a támadók között brit és amerikai állampolgárok is voltak. Azt mondta, még vizsgálják a terroristák személyazonosságát. A brit külügy ugyanakkor jelezte, hogy egy brit állampolgárt letartóztattak Nairobiban, de további részleteket nem közöltek.

Eltűnt hozzátartozóikat kereső kenyaiak Forrás: AFP/Simon Maina

A támadásban 18 külföldi is életét vesztette, köztük brit, francia, kanadai, holland, ausztrál, perui, indiai, ghánai, dél-afrikai és kínai állampolgárok. A sérültek száma 172, közülük 62-t továbbra is kórházban kezelnek.

Az al-Sabab szomáliai szélsőséges szervezet - róluk itt olvashat bővebben - szombaton rohamozta meg a bevásárlóközpontot, hogy bosszút álljon Kenya szomáliai fegyveres beavatkozása miatt. Gránátokat dobáltak, válogatás nélkül lőtték a vásárlókat és a személyzetet. A szervezet azzal fenyeget, hogy addig hajt végre hasonló támadásokat Kenya ellen, amíg ki nem vonják csapataikat Szomáliából. Az országban négyezer kenyai katona állomásozik az Afrikai Unió szomáliai kontingensének részeként, amely a helyi kormánynak igyekszik támogatást nyújtani.