Pénztárcát elveszíteni Finnországban érdemes

Vágólapra másolva!
Egy kísérlet részeként pénzzel és iratokkal teli tárcákat hagytak el a világ nagyvárosaiban. Helsinkiben küldték vissza a legtöbbet, Lisszabonban pedig a legkevesebbet. Budapesten egész sok volt a becsületes megtaláló.
Vágólapra másolva!

Négy kontinens tizenhat városában 12-12 pénztárca elvesztését rendezte meg a Reader’s Digest újság szerkesztősége, hogy kiderítse, hol a legbecsületesebbek a megtalálók. Mindegyik tárcába 50 dollár készpénzt, mobilszámot, névjegykártyát, többféle kupont és egy családi fotót rejtettek, és parkokban, járdákon vagy bevásárlóközpontokban ejtették el őket. Összesen 47 százalék volt a visszaküldési arány, és az utólag felkeresett becsületes megtalálók „természetesnek” vagy az „egyetlen járható útnak” írták le cselekedetüket. Egy londoni nő arra emlékeztetett, nem lehet tudni, egy gazdag ember aprópénze van-e a tárcában, vagy pedig egy anya utolsó 50 dollárja, amiből a gyerekeit eteti.

A városok ranglistájának élén Helsinki végzett 12-ből 11 becsületes megtalálóval, Mumbaiban kilencet, Budapesten és New Yorkban nyolcat-nyolcat, Moszkvában és Amszterdamban hetet-hetet juttattak vissza gazdájának. Csak az elveszett értékek felét küldték vissza a berliniek és a ljubljanaiak, Londonban (5), Varsóban (5), Bukarestben (4), Rio de Janeiróban (4) és némi meglepetésre Zürichben (4) még rosszabb a helyzet. Prágában csak három, Madridban pedig mindössze két tárcával jelentkeztek. A lista sereghatója Lisszabon volt, egyetlen becsületes megtalálóval – aki történetesen egy holland turista volt.