Ötven dollárért gyilkolt a texasi halálraítélt

Vágólapra másolva!
A férfi 94 késszúrással gyilkolt, de csak ötven dollárt zsákmányolt. Az idén ő volt a tizenharmadik elítélt, akit kivégeztek Texasban.
Vágólapra másolva!

Újabb halálraítéltet végeztek ki csütörtökön este Texasban, az idén már a tizenharmadikat. Ezúttal egy 37 éves férfinak adtak be halálos injekciót. Bűne különös kegyetlenséggel elkövetett rablógyilkosság volt, zsákmánya mindössze 50 dollár (11 ezer forint).

Arturo Diaz - az elítélt - még 1999-ben 94 késszúrással megölt egy 25 éves férfit, akit ehhez megkötözött. Diaz a kivégzőcella ablakán keresztül búcsúcsókot küldött anyjának és nagyanyjának, akik elmentek a kivégzésére. A méreginjekció beadása után 17 perccel nyilvánították halottnak.

A férfit pentobarbitallal altatták el örökre, akárcsak a kedden Ohióban kivégzett elítéltet. Ohióban utoljára használták a szert, mert lejár a szavatossága, a gyártó pedig nem hajlandó szállítani újabb adagokat, mondván, nem akar közreműködni emberek halálában. Texasban e hónapban már le is járt a pentobarbital-készlet szavatossága, az állam más forrásból - más kereskedőtől vagy gyártótól - szerezte be a csütörtöki kivégzéshez szükség a szert. A forrást nem volt hajlandó felfedni az AP amerikai hírügynökségnek.

Ohióban úgy döntöttek, hogy a jövőben más kivégzési módot fognak alkalmazni, de hogy milyet, azt csak október 4-én jelentik be.