Vágólapra másolva!
Bezárt állatkert és múzeum, vízumkérelmek feldolgozásának akadozása, kényszerszabadságra küldött ügynökök - ezt tette az, hogy október 1-jétől nincs miből finanszírozni a szövetségi kiadásokat, mert a két nagy politikai oldal marakodik az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

Egyre több bosszúságot okoz az Egyesült Államokban élőknek, illetve az oda kiutazóknak, hogy hétfő éjfél óta takarékoskodnia kell az országnak. A két nagy politikai oldal, a republikánosok és a demokraták, illetve a képviselőház (amelyben előbbiek vannak többségben) és a szenátus (ahol meg a demokraták vannak fölényben) nem tudott megállapodni az egészségügyi reform finanszírozásában. Nem szavazták meg azt a jogszabályt, amely az október elsején kezdődött új pénzügyi év első heteiben biztosította volna a kormányzat finanszírozását. Ilyen utoljára 17 éve fordult elő az Egyesült Államokban.

Turisták tömegei értetlenül állnak a bezárt múzeumok és nemzeti parkok bejárata előtt. Őket most a pénzszűke miatt kényszerszabadságra küldött szövetségi alkalmazottak közül több önkéntes igazítja útba.

Az amerikai hírszerző ügynökségek polgári alkalmazottainak 70 százalékát is kényszerszabadságra küldték. Csak a Központi Hírszerző Ügynökségnél (CIA) 12 500 civil munkatársat utasítottak arra, hogy vegyen ki fizetés nélküli szabadságot. A katonákat és más egyenruhás alkalmazottakat nem érinti a döntés.

Eddig összesen durván egymillió kormányalkalmazottnak kellett fizetés nélküli szabadságra jönnie. Lassan tempóra kapcsoltak az állami finanszírozású kutatásoknál is. Senki nem tudja, meddig tart a hibernált állapot. Egy vegyészként az USA környezetvédelmi ügynökségénél levő nő dobozokban tartja a kezében a munkahelyi virágait. Mint mondja, inkább hazaviszi őket, mert ki tudja, mikor nyit ki újra a munkahelye, "a virágok nem bírják ki, ha mondjuk csak egy hónap múlva jövök vissza", idézi a nőt a Guardian.

Könyvtárak csuktak be, nem lehet útlevelet csináltatni az országban, külföldön a vízumkérelmek feldolgozásában is szünetet rendelnek el, a szemétszállítással is gondok vannak, a vállalkozások egy ideig lemondhatnak azokról a hitelekről, amelyeket a szövetségi szinten osztanak szét. Az állami működés részleges lefagyása miatt a statisztikák is később készülnek el. De a turisták és a gyerekek bosszankodhatnak azért is, mert a fővárosban az állatkertre is lakat kerül.

Egy kicsit már érezhető, hogy az egészségügyben is lassabb az ügyintézés, ahogyan a nyugdíjrendszerben is.