Lövöldöztek a Capitoliumnál

Vágólapra másolva!
Lövöldöztek a washingtoni Capitoliumnál. Egy autósüldözés ért ott véget. A rendőrség egy rövid időre lezárta az egész környéket. Két rendőr megsérült, a menekülő meghalt. 
Vágólapra másolva!

Két rendőr megsérült, a menekülő nő pedig meghalt miután lövöldözés volt a washingtoni szenátusnak és képviselőháznak helyet adó Capitolum környékén. A lövöldözés azután történt, miután a rendőrség üldözőbe vett egy fekete Lexust, ami előbb a Fehér Ház biztonsági kordonának ütközött, majd a Capitolium felé vette az irányt. Az üldözés végül a szenátus egyik épületénél, a Hart Irodaházánál ért véget, ott dördültek el a lövések. A kocsit vezető nő életét vesztette, mellette egy kisgyerek is ült, akit pedig kórházba szállítottak.

A lövöldözést követően körülbelül 40 percre lezárták a Capitolumot, a többi irodaépületet és a környéket is, az újságíróknak, politikusoknak és a többi ott dolgozónak fedezékbe kellett vonulni. Az eseményekről Obama elnököt is tájékoztatták. A hatóságok szerint elszigetelt eset volt, nem terrortámadás.

Forrás: AFP

Gerry Connolly, republikánus és Matt Cartwrigth, demokrata képviselők éppen a Capitolium egyik erkélyén álltak, amikor két sorozatlövést hallottak a Rayburn Irodaház irányából. "Két nagyon gyors sorozat volt" - mondta Connolly, aki tisztán hallotta, hogy a Rayburn irányából jöttek a lövések. "Ezután mi is és a többi ember is ráeszmélt, hogy nem tüzijátékról van szó, olyan volt mint egy díszsortűz". Azt is elmondák a Washington Postnak, hogy látták, amint emberek rohannak ki az egyik épületből.

Washingtoni tudósítónk nem sokkal a lövöldözést követően a helyszínre sietett. A Fehér Ház előtti részt - ami mindig nyitva van a turisták számára - most lezárva tartják, hasonlóan a Capitolum környékéhez. Mindenhol rengeteg a rendőr és a rendőrautó, de a városban nem érezni nyugtalanságot - mondta.

A Capitolium épületének környéke nem sokkal a lövöldözés után Forrás: Pethő András