Nem a koncertszervező cég miatt halt meg Michael Jackson

Vágólapra másolva!
Nem tartotta felelősnek az esküdtszék Michael Jackson haláláért a koncertszervező céget. A négy éve elhunyt popsztár családja 220 milliárd forintnyi kártérítést is követelt a cégtől.
Vágólapra másolva!

Egyhangúlag elvetette a Los Angeles-i esküdtszék azt a vádat, hogy Michael Jackson utolsó koncertkörútjának szervezőjét, az AEG Live céget felelősség terhelte volna a világhírű popénekes 2009-ben bekövetkezett haláláért, mert olyan orvosra bízta őt, aki túladagolta gyógyszereit.

A beadványt - amelynek tárgyalását a bíróság öt hónappal ezelőtt kezdte meg - Jackson családja nyújtotta be a szervező ellen, de szerdán kihirdetett döntésükben az esküdtek egyhangúlag elutasították.

Az esküdtek álláspontja szerint az orvos, Conrad Murray - aki jelenleg börtönbüntetését tölti Jackson halála miatt - nem volt alkalmatlan a feladatra, amellyel megbízták. Az AEG Live mindvégig azzal védekezett, hogy az orvost nem ők, hanem maga Jackson választotta. A cég ügyvédje a döntés ismertetése után kiemelte, hogy az esküdtszék teljes egészében ártatlannak minősítette a szervezőket az ügyben, és egyértelműen kimondta, hogy nem az AEG okozta a tragédiát.

A Jackson családot képviselő jogászok bejelentették, hogy minden további jogi lehetőséget megragadnak annak érdekében, hogy keresetüket sikerre vigyék.

A család egymilliárd dollárnyi (220 milliárd forintnyi) kártérítést is követelt a cégtől, mert ennyire becsülték az énekes halála miatt meghiúsult koncertkörút bevételét.

Michael Jackson 50 éves korában, 2009. június 25-én halt meg a Propofol nevű kórházi altató és több nyugtatószer túladagolása miatt. Conrad Murrayt 2011-ben ítélték négy év börtönre gondatlanságból elkövetett emberölés miatt.