A ciklon végigsöpört India partjainál

A Phailin ciklon Indiában
Vágólapra másolva!
Nehezen halad a kárfelmérés, miután a Phailin nevű ciklon jókora pusztítást végzett India keleti partja mentén. Egyelőre öt halálos áldozatról számoltak be. A térségben összeomlott az infrastruktúra.
Vágólapra másolva!
A Phailin ciklon mindent elsodort India keleti partvidékén. További képekért kattintson! Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Több mint félmillió lakost evakuáltak tegnap India Orissza nevű államában, a múlt éjszaka betörő Phailin ciklon pusztítására felkészülve.

Az óránkénti 200 kilométeres széllel érkező vihar végigtarolta a partvidéket, a kommunikációs rendszerek nem működnek a térségben, a vasútvonalak és az utak jórészt járhatatlanok.
1999-ben egy hasonló erősségű ciklon 10 ezer halálos áldozatot követelt, a hatóságok szerint azonban most jobban felkészültek a természeti csapásra.

A térségben további esőzésekre számítani. A képre kattintva galéria nyílik! Forrás: AFP/Asit Kumar

A helyi sajtó szerint Phailin 3 méternél is magasabb hullámokat korbácsolt a tengeren, a víz elárasztotta a partvidéket. A térség állami vezetői próbálják nyugalomra inteni a lakosságot, arra kérnek mindenkit, hogy várják meg az érkező segítséget. Összesen 1700 katasztrófavédelmi szakembert és katonát mozgósítottak, köztük képzett elsősegély nyújtókat és speciális szerszámmal rendelkező mentőalakulatokat.

A BBC által idézett szemtanúk szerint éjszaka a viharban minden repült, ami mozdítható volt, a szél ablaktáblákat szakított ki, fákat csavart ki a földből.