10 ezer ember kerülhet utcára Izraelben

Vágólapra másolva!
Évek óta először teljesen megszakadtak a kapcsolatok a védelmi és a pénzügyminisztérium illetékesei között Izraelben. A napokban tartják az állam katonai költségvetésről szóló tanácskozásokat, a pénzügy drasztikusan csökkentené az ország védelmi kiadásait.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg arra figyelmeztetett, hogy a védelmi tárca költségvetési megszorításai tízezer alkalmazott elbocsátását okozzák - írta a Maariv című izraeli napilap vasárnap.

A védelmi minisztérium a megszorítások miatt megszűnő munkahelyekről írt jelentéssel készül a közeli napokra tervbe vett, a katonai kiadásokról szóló miniszterelnöki tanácskozásra. A tárca szerint ha valóban az előirányzott mértékben csökkentik a rendelkezésükre álló pénzeket, akkor már az év vége előtt meneszteniük kell dolgozóik egy részét, összesen mintegy tízezer állományban lévő katonát és civil hadiipari alkalmazottat.

A lap szerint a megbeszélés előtt évek óta először teljesen megszakadtak a kapcsolatok a védelmi és a pénzügyminisztérium illetékesei között, a vezető tisztségviselők nem állnak szóba egymással. A védelmi tárcánál úgy vélik, a zavartalan működéshez a költségvetésben megjelöltnél legalább 3,5 milliárd sékellel (körülbelül 200 milliárd forint) kellene többet kapniuk 2014-ben.