254 menekültet mentett ki az olasz partiőrség a háborgó tengerből

Vágólapra másolva!
A Közel-Keleten zajló események miatt tovább özönlenek a menekültek az Európai Unió déli államaiba. Vasárnap 254 egyiptomit és szíriait kellett kimentenie a szicíliai partőrségnek a háborgó tengerből.
Vágólapra másolva!

Kétszázötvennégy szíriai és egyiptomi menekült, köztük kilencvennégy kiskorú ért partot Szicíliában vasárnap, akiket Olaszország partjaitól 150 tengeri mérföldre mentettek ki a parti őrség járőrhajói.

Olasz médiabeszámolók szerint az illegális bevándorlók Egyiptomból indultak útnak, és Görögország, majd Málta mentén haladva érkeztek Olaszország közelébe egy túlzsúfolt halászbárka fedélzetén. A rossz időjárási körülmények megtépázták a bárkát, amely léket kapott, ezért az olasz parti őrség felvette a menekülteket.

Októberben közel 500 menekült vesztette életét két hajószerencsétlenségben Olaszország, illetve Málta partjainál. Ezek az országok - amelyek együtt csak az idén 32 ezer bevándorlót fogadtak - az incidensek kapcsán közölték, hogy nem képesek egyedül megbirkózni a menekültáradattal, és az Európai Uniótól kértek segítséget. A téma várhatóan az EU jövő heti brüsszeli csúcstalálkozóján is napirenden lesz majd.

Az elkeseredett menekülteket a két katasztrófa sem tartotta vissza, a hét folyamán ugyanis ez már legalább a harmadik eset, hogy nagy számú illegális bevándorlót kellett megmenteni a Földközi-tengeren. Kedden több mint 400 menekültet sikerült biztonságba helyezni az Olaszországhoz tartozó földközi-tengeri Lampedusa sziget körüli vizeken, szerdán pedig a San Antonio nevű amerikai hadihajónak kellett 128, Máltára tartó migráns segítségére sietnie, amikor hajójuk bajba került a háborgó tengeren.