Öngyilkos merénylő robbantott Oroszországban

Vágólapra másolva!
Az orosz Nemzeti Terrorellenes Bizottság megerősítette, hogy ismeretlen robbanószerkezet lépett működésbe hétfőn egy menetrend szerinti buszjáraton a dél-oroszországi Volgográdban. A merényletnek öt vagy hat halálos áldozata és huszonhét sérültje van.
Vágólapra másolva!

Moszkvától 900 kilométerre délre a 29-es számú autóbusz utasterében eddig ismeretlen robbanószerkezet lépett működésbe - közölte a Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK) szóvivője. A Rosszija 24 orosz hírtelevízió legfrissebb jelentése szerint öngyilkos merénylőt sejtenek a merénylet mögött. Egy nőt keresnek, aki az övére erősítette a robbanószerkezetet, és a BBC tudósítása szerint azt gyanítják, hogy egy iszlamista harcos partnere.

A korábbi híradások szerint a szakemberek megtalálták a pokolgép maradványait. A lenta.ru orosz hírportál ugyanakkor azt közölte, hogy a szakemberek egy kézigránát maradványait találták meg a volgográdi buszban. Az orosz állami hírtelevízió arról számolt be, hogy a tűzszerészek egy másik kézigránátot idejében hatástalanítani tudtak.

A híradások szerint negyven embert sikerült kimenekíteni a járműből. A sebesültek között egy másfél éves gyermek is van, ő agyrázkódást szenvedett, hét embert súlyos állapotban vittek kórházba. A rendkívüli helyzetek minisztériuma orvosi műszerekkel felszerelt Il-76-os repülőgépet küldött Moszkvából a Volga menti városba, hogy szükség esetén a legsúlyosabb sérülteket az orosz fővárosba szállítsák.

Az Eho Moszkvi orosz rádiónak egy túlélő fiatal nő arról számolt be, hogy a busz utastérének a közepén történt a robbanás. A robbanás pillanatában, helyi idő szerint délután 2 óra körül 55-en utaztak a buszon, közöttük sok fiatal.

Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság terrorcselekménynek minősítette a halálos áldozatokkal járó robbantást, de emellett gyilkosság és illegális fegyverhasználat miatt is büntetőeljárást indított. Az orosz belügyminisztérium volgográdi regionális igazgatósága az első közleményben még kizárta, hogy robbantás okozta volna a halálos áldozatokkal járó detonációt. A hatóságok azt feltételezték, hogy a gázüzemű autóbusz gáztartálya robbant fel.

A különböző internetes híroldalakon először egy méregzöld színű autóbusz fényképét közölték a robbantás híréhez kapcsolva, majd körülbelül egy órával az első beszámolók után már egy alul zöldre, felül fehérre festett jármű fotóját mutatták be, a busz ablaküvegei kirobbantak.