Akasztott bábukkal kampányolnak a kommunisták ellen Prágában

Vágólapra másolva!
Egy civil szervezet sajátos akcióval próbálja elérni, hogy minél kevesebben szavazzanak a cseh utódpártra. A cseh kommunisták akár 20 százalékot is kaphatnak a hétvégi választásokon.
Vágólapra másolva!

A kommunista párt növekvő befolyásának veszélyére kívánja felhívni a cseh közvélemény figyelmét egy civil szervezet, amely felakasztott személyeket ábrázoló figurákat helyezett el kedden kora reggel több lámpaoszlopon a cseh kormány székhelye melletti Klárov téren Prágában.

Forrás: MTI/EPA/Filip Singer

A papírfigurák nyakában kötél lóg, mellükön és hátukon pedig a "Fellépett a kommunisták ellen" felirat olvasható.

"Akciónk célja, hogy emlékeztessük a közvéleményt arra a több mint 250 személyre, akiket politikai okok miatt gyilkolt meg a kommunista rendszer, illetve felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hét végi képviselőházi választás után a kommunista befolyás megerősödése fenyeget" - indokolta Jirí Novák, a kampányakciót szervező Dekomunizace polgári társaság képviselője.

A Dekomunizace már hétfőn este öt hasonló figurát helyezett el Jihlava és Hradec Králové központjában is, de a cseh média jelentése szerint nem keltettek különösebb érdeklődést. Kedden még további cseh városokban helyeznek el a kommunista veszélyre figyelmeztető papírfigurákat - közölte Novák.

A rendőrség mindenütt figyelemmel kísérte az akciót, de sehol sem lépett közbe.

A Dekomunizace célja, hogy különféle akciókkal gyengítse és bírálja Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját (KSCM) a volt totalitárius rendszer törvénytelenségeinek és bűneinek folyamatos felemlegetésével. A polgári társulás szerint a KSCM az egykori állampárt utóda, s a mai napig nem határolódott el kellőképpen a volt rendszer bűneitől.

A polgári társulást jobboldaliként számon tartott cseh művészek és közéleti személyiségek hozták létre, például Ivan Medek újságíró, Václav Havel régebbi államfő elnöki hivatalának vezetője vagy Ladislav Smoljak neves film- és színházi rendező.

Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja ma az egyik legerősebb cseh politikai párt, amely várhatóan mintegy 15-20 százalékos támogatottságra számíthat a pénteken és szombaton sorra kerülő előrehozott képviselőházi választáson.