Ellopták Tito özvegyének kitüntetéseit

Vágólapra másolva!
Jovanka Broz kitüntetései a temetés után eltűntek a belgrádi Virágházból.
Vágólapra másolva!

Ellopták a belgrádi Virágházból a közelmúltban elhunyt Jovanka Broz érdemrendjeit, amelyet a második világháborúban tanúsított bátorságáért, illetve a békeidőben kapott. Jovanka Broz a két háborús bátorságért érdemrend mellett a harcosok szövetségének kitüntetését, illetve a partizán emlékérmet is megkapta.

A kitüntetések a temetés után tűntek el, mondta Joska Broz, Tito unokája.

A hírt a Tanjug szerb hírügynökségnek Katarina Zivanovic, a belgrádi Jugoszláv Történeti Múzeum programigazgatója is megerősítette, a nyomozás érdekében azonban további részleteket nem közölt.

Jovanka Brozt szombaton temették el a belgrádi Virágházban, a volt elnöki palota kertjében lévő mauzóleumban. Jovanka Broz a második világháborút követően őrnagyi rendfokozattal szerelt le, ezért katonai tiszteletadással temették el.

A szertartás idejére kitüntetéseit egy párnán helyezték el. A kitüntetéseket ezután a szerb hadsereg gárdistái vitték a múzeumba, írja a Novosti.

Josip Broz Tito, Jugoszlávia örökös elnökének özvegye 89 éves korában hunyt el. Sírhelye Titóé mellett van.