182 méter magas szobrot építenek Indiában

Vágólapra másolva!
A világ legmagasabb szobrát kezdték el építeni Indiában. A szobor Sardar Vallabhbhai Patelt, a független India első belügyminiszterét ábrázolja majd, és kétszer akkora lesz, mint az amerikai Szabadság-szobor, írta a Guardian.
Vágólapra másolva!

A hatalmas szobrot egy folyó közepén kezdték el építeni az indiai Gudzsarat tartományban csütörtökön, a 182 méteres kolosszus egy sziget közepén áll majd - számolt be a Guardian.

Sardar Vallabhbhai Patel, akiről a szobrot mintázzák, a független India első belügyminisztere volt, és a függetlenség egyik élharcosának tartják az indiaiak. Narenda Modi, a jövő évi választásokra készülő Hindu Nemzeti párt vezetője azt mondta, hogy azért hozott létre egy pénzügyi alapot, hogy a világ legnagyobb szobrát építsék fel, mert a világ oda fog figyelni egy ilyen magas szoborra, amely kétszer akkora lesz, mint az amerikai Szabadság-szobor.

A tervek szerint a bronzzal bevont vasbeton szobrot négy év alatt húzzák fel, és nagyjánól 200 millió fontba kerül az építkezés. A szobor tetejére kilátót is építenek.