Túl messzire mentünk a lehallgatásban

2013.11.01. 09:09

John Kerry amerikai külügyminiszter először ismerte el csütörtökön, hogy a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) túl messzire ment a titkos adatgyűjtésben, és - mint fogalmazott - néha robotpilóta üzemmódban működött, és nem a kormány teljes felügyelete alatt.

"Elismerem az elnökhöz hasonlóan, hogy néha egyes akciók túl messzire mentek, és szavatolni fogjuk, hogy ez a jövőben ne történjék meg" - mondta Kerry video-összeköttetésben felszólalva a Nyílt Kormányzati Együttműködés 2013 program londoni konferenciájának résztvevői előtt. Kerry felszólalásából idézett a Sky News hírtelevízió és a The Guardian című brit napilap.

Az amerikai külügyminiszter közölte, csak nemrég értesült róla, hogy milyen tevékenységet végez az NSA, holott az ügynökség egyes kémprogramjai már egy jó ideje működnek. "Kétségtelen, hogy az elnök és én, és mások a kormányban, most szereztünk tudomást egyes dolgokról, amelyek sok tekintetben robotpilóta üzemmódban működtek, mert már egy jó ideje van hozzá technológia és képesség is (az NSA-ban)" - mondta Kerry.

Barack Obama a közelmúltban azt ígérte, hogy kormánya felülvizsgálja az NSA titkos adatgyűjtés gyakorlatát, de még sosem ismerte el, hogy az ügynökség "túl messzire ment". Vezető francia, spanyol és német politikusokat is felbőszítette az, hogy országaikat behálózta az amerikai adatgyűjtő ügynökség. A legnagyobb felháborodást Angela Merkel telefonjának a lehallgatása keltette. A német kancellár Washingtonba küldte tanácsadóit, hogy magyarázatot kérjenek a Fehér Háztól.

Az amerikai szenátus hírszerzést felügyelő bizottság helyi idő szerint csütörtökön olyan jogszabályt hagyott jóvá, amely szigorítaná az ellenőrzést a titkos adatgyűjtés felett, de nem tiltaná le az effajta programokat. A jogszabály szerint öt évig tarthatók meg a titkosan beszerzett információk.