Nem tűnt el az éhségsztrájkoló Pussy Riot-tag

Vágólapra másolva!
Csak másik börtönbe szállították.
Vágólapra másolva!

Korábban írtunk arról, hogy férje napok óta semmit nem tud Nagyezsda Tolonnyikováról, a két évre bebörtönzött orosz együttes, a Pussy Riot egyik tagjáról. A zenészek egyébként még tavaly vétették észre magukat azzal, hogy egy Putyint bíráló dalt adtak elő egy templomban, ezért is ítélték el őket.

Az AP hírügynökség azonban most arról tájékoztat, hogy az orosz hatóságok nem tüntették el, csak egy másik börtönbe helyezték Tollonnyikovát. Az orosz börtönöket felügyelő állami hivatal szerint nem sértették meg a vonatkozó jogszabályokat, hiszen az orosz törvények annyit írnak elő, hogy ilyen esetekben a rab új börtönbe érkezésétől számítva 10 nap áll a hivatal rendelkezésére arra, hogy a hozzátartozókat tájékoztassák.

A zenészt egyébként eredetileg egy Mordvinföldi börtönbe helyezték, itt azonban – állítólag az őrök zaklatása miatt – éhségsztrájkba kezdett, és kórházba került. Ezután határozták el a hatóságok, hogy másik börtönbe helyezik. Míg Mordvinföld Oroszország Európai részén van, Tolonnyikova új lakhelye valószínűleg valahol az Urál hegységben vagy azon túl lehet, mivel legutoljára Cseljabinszkban látták.