Bíróság előtt a betegeinek hazudó orvos

Vágólapra másolva!
A holland doktor azt mondta pácienseinek, hogy gyógyíthatatlanok. Egy nő öngyilkos lett.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött az évekig hamis diagnózisokat felállító és ezzel pácienseinek súlyos testi és lelki sérüléseket okozó holland orvos pere hétfőn. Az ideggyógyászként évekig Németországban is praktizáló Ernst Jansen több tucat betegénél állított fel téves diagnózist.

A vádirat szerint kilenc betegnél szándékosan gyógyíthatatlan betegségeket állapított meg, például Alzheimer-kórt, és több esetben szükségtelenül alkalmazott erős gyógyszeres kezelést betegeinél. Egy asszony a hamis diagnózis megismerése után öngyilkosságot követett el. "Azokat a vizsgálati eredményeket, amelyek ellentmondtak az általa felállított kórismének, nem vette figyelembe" – mondta Marjolein van Eykelen államügyész.

A tárgyalás első napján a 68 éves orvos tetteit saját gyógyszerfüggőségével, és az ebből fakadó folyamatos bizonyítási vággyal magyarázta. Az ellene felhozott vádakban tagadta bűnösségét, azt mondta, hogy ő maga is áldozat.

A hétfőn kezdődött bírósági eljárás az eddigi legnagyobb orvosi per Hollandiában, a vádlottnak huszonegy bűncselekmény állítólagos elkövetéséről kell számot adnia. Jansent többek között lopással, okirat-hamisítással és 88 ezer euró hűtlen kezelésével is vádolja az almelói bíróság. Tizenöt év börtönt is kaphat.

"Örülök, hogy végre elkezdődött" – mondta egy idősebb férfi, akinél Jansen 2003-ban Alzheimer-kórt diagnosztizált, miközben enyhe depresszióban szenvedett.