Megszakadtak az izraeli-palesztin béketárgyalások

Vágólapra másolva!
Az iraeliek szerint a palesztinok beleegyeztek a ciszjordániai telepek építésébe, a palesztinok szerint viszont nem. 
Vágólapra másolva!

Ordítozás és kölcsönös vádaskodások után kedd éjjel megszakadtak az izraeli-palesztin béketárgyalások - állította szerdán a Jediót Ahronót című lap hírportálja, a ynet.

Palesztin források szerint a két delegáció kemény szavakkal illette egymást, majd a megbeszélések tizenhatodik fordulójában anélkül álltak fel a tárgyalóasztal mellől, hogy szó esett volna az előzőleg meghatározott napirendi pontokról. Később, még az éjjel a palesztinok képviselői bejelentették, hogy nem tárgyalnak mindaddig, amíg Izrael folytatja a telepek építését az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában.

Száeb Erekát és Mohamed Stajje palesztin főtárgyalók hazugsággal vádolták az izraelieket, amiért szerintük a palesztinok beleegyeztek a tárgyalásokkal párhuzamosan folyó telepépítkezésekbe, cserébe az izraeli börtönökben fogva tartott, még az 1993-as oslói egyezmény előtt elítélt 104 palesztin rab elengedéséért.

A megbeszélésen Erekát azzal vádolta az izraeli kormányzati tisztviselőket, hogy szándékosan ártanak a Palesztin Hatóságnak, és hazugságnak nevezte azokat az állításokat, hogy a palesztin vezetéssel teljes összhangban folynának az újabb építkezések.

Hiába az amerikai közreműködés

A palesztinok hangsúlyozták, hogy soha nem egyeztek bele a telepesek terjeszkedésének és a foglyok szabadon engedésének az összekapcsolásába. Később kijelentették, hogy a találkozón elhangzott súlyos szavak miatt „komoly válság alakult ki az izraeli oldallal szemben, és a megbeszélés megszakadt”.

Benjámin Netanjahu miniszterelnöki hivatala nem erősítette meg és nem is cáfolta a történteket, nem reagált a palesztin beszámolókra, alkalmazkodva a megbeszélések titkosságát kérő amerikai indítványhoz.

A béketárgyalások válsága egybeesik az azokat kezdeményező John Kerry amerikai külügyminiszter látogatásával. Kerry délelőtt Jeruzsálemben Netanjahuval találkozott, majd Betlehembe utazik, hogy a palesztin vezetőkkel tárgyaljon.