Kitartanak az EU-párti tüntetők Kijevben

összecsapások kijevben, ukrajna, eu tüntetés
Vágólapra másolva!
Vasárnap sátrakat állítottak, hétfőn újra összecsaptak a rendőrökkel az Ukrajna uniós csatlakozása mellett álló tüntetők. Azért tiltakoznak, mert a kormány kihátrált a uniós társulási megállapodás aláírása alól. Az ellenzék azt ígéri, nem hátrálnak, de a kormányt nem hatja meg a mozgolódás.
Vágólapra másolva!
A tüntetők szerint provokatőrök dobálták a rendőröket - további fotók a képre kattintva! Forrás: MTI/AP/Szerhij Csuzavkov

Hétfőn megint összecsaptak egymással az európai csatlakozásért tüntető kijeviek és a rendőrök. A tiltakozók a rendőrségi beszámolók szerint megpróbáltak bejutni a kormánynak helyet adó épületbe, de visszaverték őket. Két ember megsérült. Egy demonstrálónak betörték az orrát, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt egyik aktivistájának pedig a karja tört el.

Délelőtt több ezren gyülekeztek a kijevi Európa téren, hogy vasárnap után megint tiltakozzanak az ellen, hogy a kormány nem írta alá a társulási megállapodást az Európai Unióval. Az ellenzék vezetői, köztük Vitalij Klicsko volt profi bokszbajnok, a Mikola Azarov miniszterelnök vezette kormány távozását követelték, és azt ígérték, addig nem hagyják abba a tüntetést, amíg alá nem írják az uniós szerződést, vagy le nem mondanak.

Vitalij Klicsko hangosbemondóval - további fotók a képre kattintva! Forrás: MTI/AP/Szerhij Csuzavkov

A vasárnapi tüntetésen a szervezők szerint 100 ezer (a rendőrség szerint feleannyi) ember volt, akik a 2004-es narancsos forradalomhoz hasonlóan újra sátrakat emeltek a városközpontban, és sokan ott töltötték az éjszakát. A hétfői összecsapások során megint könnygázt is bevetett a rendőrség, mert a tiltakozók soraiból különböző dolgokat kezdtek dobálni a feléjük. A tüntetők szerint provokátorok dobáltak.

A tüntetés miatt a kormánytagoknak a hátsó ajtón kellett elhagyniuk az épületet, a kormány munkáját szerdáig fel is függesztették. A kormány igyekszik nem tudomást venni az országszerte zajló megmozdulásokról, kitérnek az események kommentálása elől – írta hétfőn a Kommerszant Ukrajina ukrán lap. Mikola Azarov miniszterelnök az egyik orosz tévécsatornának azt mondta, nem hagyják, hogy a 2004-es "narancsos forradalomkor" történtek megismétlődjenek.

További fotók a képre kattintva! Forrás: AFP/RIA Novosti/Grigoriy Vasilenko

Ukrajna elvileg november végén írná alá a megállapodást, de úgy tűnik, ehelyett inkább az oroszokkal kötnek egyezséget. Moszkva nem részletezett gazdasági szankciókkal fenyegeti Kijevet, ha aláírják a megállapodást az EU-val.