Buldózerrel mentek a rendőröknek Kijevben

2013.12.01. 16:36

Sokan megsérültek a kijevi tüntetéseken, ahol az elnök lemondását követelik azért, mert elállt az uniós tárgyalásoktól.

Többszázezres EU-párti tömeg követeli Viktor Janukovics elnök távozását Ukrajnában. A délutáni becslések már 200 ezer és 700 ezer közé tették a demonstrálók létszámát.

A rendőrök kordont építettek az elnöki hivatal elé, de a tüntetők markológéppel indultak a rendőrsorfal ellen és megszállták a hivatalt. 

A BBC azt írta, hogy meg nem erősített információk szerint többen is megsérültek az összecsapásokban. A belügyminisztérium szerint több mint száz rendőr és több tüntető is megsérült. Az egyik tüntető a BBC-nek azt mondta, "borzalmas volt, békés demonstrációt tartottunk, amikor megtámadtak. Úgy dobtak arrébb, mint a szemetet". A hivatalos adatok szerint 53-an sérültek meg, közülük 14 embert kórházba kellett szállítani.

Munkagéppel mentek a rendőröknek, de nem tudni, kikForrás: AFP/Vasily Maximov

 

Az MTI és a BBC beszámolója alapján sem világos, hogy a tüntetők vagy provokátorok hozták a munkagépet a kordon feltörésére. A demonstráción részt vett Vitalij Klicsko nehézsúlyú ökölvivő bajnok, az Ütés párt elnöke és Jaroslaw Kaczynski volt lengyel miniszterelnök is. Klicsko azt mondta a tömegnek, ne hallgassanak a provokálókra. Julia Timosenko, bebörtönzött ellenzéki vezető éhségsztrájkkal vállal szolidaritást a tüntetőkkel.

A tüntetést azért tartották, mert Janukovics az aláírás előtt megszakította az Ukrajna európai uniós társulásáról szóló tárgyalásokat. Hiába jelentette be az ukrán miniszterelnök szóvivője, hogy az elutasított szerződés után a kabinet mégis kész lépéseket tenni az Európai Unió felé, a korábbi napokénál is nagyobb tüntetést tartanak az ellenzéki erők Kijevben. A többszázezres tömeg oroszbérencnek titulálja Janukovicsot és a kormányával együtt lemondásra szólítja fel, amiért nem írtra alá az évek tárgyalásával előkészített szerződést.

Utoljára a kilenc évvel ezelőtti Narancsos Forradalom idején gyűltek össze Kijevben. Vidéken is voltak EU-párti megmozdulások, még a főként orosz ajkúak és Janukovics-pártiak lakta városokban, így a kelet-ukrajnai Donyeckben és az ország déli részén lévő Odesszában, valamint Szimferopolban is.

Szombaton a rendőrök durván feloszlatták a tüntető tömeget, ezért vasárnap lemondott a kijevi rendőrfőnök.