Kisiklott egy New York-i vonat

Vágólapra másolva!
Legalább négyen meghaltak az északi elővárosi vonalon történt balesetben. Csak néhány méteren múlt, hogy nem merült el a vízben a szerelvény egyik kocsija.
Vágólapra másolva!

Több tucat sérültje és legalább négy halottja van annak a balesetnek, amely a New York-i Metro North vasútvonalon történt Bronxban, a Spuyten Duyvil állomás közelében. Helyi idő szerint vasárnap reggel hétkor az elővárosi szerelvény öt kocsija kisiklott, ebből kettő felborult.

A New York Times szerint a négyből hárman úgy haltak meg, hogy kiestek a vonatból a kisiklás közben. A tűzoltók szóvivője szerint körülbelül 100-an voltak a vonaton, közülük 67-en sérültek meg. Ha munkanap lett volna, és tele lett volna a vonat, még nagyobb katasztrófa történt volna - mondta.

Az Abc News szerint 11 embert válságos állapotban szállítottak kórházba. A WABC TV-nek egy túlélő elmesélte, hogy bár a fején és a nyakán megsérült, de ő maga saját lábán tudta elhagyni a roncsot. Voltak azonban utastársai, akiket feszítőgéppel kellett kiszabadítani. Azt is elmesélte, hogy minden vasárnap ezzel a járattal szokott utazni, de ezúttal a szokásosnál gyorsabban ment a szerelvény.

A végállomástól néhány percre járt a szerelvény, amikor egy kanyarban kisiklott. Néhány utas szerint a megszokottnál gyorsabban ment Forrás: MTI/AP/Edwin Valero

Egy másik utas, aki egy fogászat rendezvényre tartott, azt mondta, ő épp aludta, amikor a szerelvény elkezdett kisiklani. "Aludtam, és akkor ébredtem fel, amikor a kocsi megbillent néhányszor. Aztán azt láttam, hogy a folyóparthoz közelítünk, az emberek közben sikoltoztak. Minden poros és törmelékes lett. Az emberek átestek a vonat másik oldalára" - írta le az élményeit.

Az első hírek szerint a Hudson és Harlem folyók menti vonalon a közeli vízbe merült a vonat vége, de később kiderült, a parttól néhány méterre meg tudott állni - így elkerülhető volt egy még súlyosabb katasztrófa. Több mint száz tűzoltó dolgozik a mentésen, a teljes északkeleti vasútvonalon leállt a közlekedés.

Több tucat sérült Forrás: AFP/Timothy Clary

Itt történt a baleset: