Meghalt Nelson Mandela

2013.12.05. 22:54

95 éves korában meghalt Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke, Nobel-békedíjas politikus, emberi jogi harcos, a faji megkülönböztetés elleni harc világszerte ismert alakja és jelképe. 

Nelson Mandelát 2012 végén és áprilisában is tüdőgyulladással kezelték egy pretoriai klinikán, közben pedig epekőműtétet hajtottak végre rajta. Idén júniustól szeptember elejéig ismét kórházban volt egy tüdőfertőzés miatt, az utóbbi időben pedig intenzív otthoni ápolásra szorult. Állapotát kritikusnak, de viszonylag stabilnak minősítették. Múlt hónapban a volt felesége azt mondta, hogy Mandela már nem tud beszélni a torkában lévő csövektől, szerdán pedig a lánya úgy fogalmazott, hogy az apja a halálos ágyán is bátran küzd, és türelemre, szeretetre, toleranciára tanítja a körülötte lévőket. 

A halálhírt a dél-afrikai köztelevízióban Jacob Zuma, az ország köztársasági elnöke jelentette be, szavai szerint elődje nyugalomban távozott az élők sorából.

"A nemzetünk elvesztette a legnagyszerűbb fiát" – mondta Zuma. "Pontosan az tette őt naggyá, ami egyben emberivé is. Azt láttuk benne, amit magunkban is keresünk" – tette hozzá.

Zuma közölte, hogy Mandela testét állami temetésen helyezik végső nyugalomra, és egyben elrendelte, hogy országszerte eresszék félárbocra a nemzeti lobogókat.

Amióta Mandela 2004-ben visszavonult az aktív politizálástól, alig jelent meg a nyilvánosság előtt, a közszerepléstől elzárkózva élt Johannesburg egyik külső negyedében álló házában.

Nelson Mandela nekrológját itt olvashatja el.