Meg akartak ölni valakit közösen

Vágólapra másolva!
Három hete voltak házasok, amikor eldöntötték, hogy meg fognak ölni valakit.
Vágólapra másolva!

Gyilkossággal vádoltak meg egy fiatal amerikai házaspárt, akik a gyanú szerint megöltek egy férfit - írja az Abcnews.com. A 22 éves Elyette Barbour és 18 éves felesége, Miranda Barbour a Craigslisten ismerkedtek meg egy férfival, akivel abban állapodtak meg, hogy pénzért cserébe szexmentes társaságot biztosítanak számára.

Azonban, amikor találkoztak a férfival, a férj hurkot vetett a férfi nyakába, a feleség pedig 20 késszúrással megölte áldozatukat egy kocsiban. A két fiatal három héttel korábban házasodott össze, de már korábban is elterveztek gyilkosságokat, de akkor nem jártak sikerrel.

A nő a rendőrségnek azt mondta, csak azután ölt, miután a férfi rátamadt, de Elyette Barbour elismerte, hogy eltervezték a gyilkosságot, ezért bújkált az autójukban egy letakart pokróc alatt. Mint mondta, meg akartak ölni valakit közösen. A rendőrség most azt is vizsgálja, hogy a párosnak van-e köze Miranda Barbour egyéves gyerekének apjának a halálához.