Online játékokba is beépült az amerikai titkosszolgálat

Vágólapra másolva!
Nem csupán élő emberek millióit figyelte meg az amerikai titkosszolgálat, hanem beépült az internetes játékok virtuális világába is. Ügynökök építettek fel avatarokat, hogy a szörnyek közt szerveződő terroristákra vadásszanak.
Vágólapra másolva!

A létező világ mellett a Second Life, a World of Warcraft, az Xbox Live és a hasonló online játékok felhasználóinak millióit is megfigyelte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) - közölte internetes kiadásában a New York Times.

A lap az Edward Snowden Hongkongba, majd Moszkvába szökött amerikai informatikus által kiszivárogtatott titkos iratokra hivatkozva azt állította, hogy a virtuális játékok megfigyelésében az Egyesült Államok ügynökségei - az NSA, a CIA, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a Pentagon Különleges Műveleti Parancsnoksága - mellett az elektronikus hírszerzésre szakosodott brit GCHQ is részt vett. A kémszervezetek attól tartottak ugyanis, hogy a közeget a terroristák és a bűnszervezetek titkos kommunikációra, pénzmozgatásra vagy fegyveres akciók megtervezésére fogják felhasználni.

A digitális avatarok szuperharcosoktól, szörnyektől és szupermodellektől hemzsegő virtuális világába tömegesen vegyültek bele a hamis személyazonosságot használó kémek, akik adatokat gyűjtöttek - beleértve a játékosok közötti kommunikáció tartalmát is - és informátorokat próbáltak meg beszervezni. Annyian lettek végül, hogy a Second Life esetében külön "konfliktusmegoldó" csoportot kellett létrehozni.

Az iratok szerint - noha a hírszerzők eljutottak valódi terrorszervezetek tagjaihoz is - a játékok megfigyelésével nem sikerült sikert felmutatni a terrorelhárítás terén, és a hírszerzők feltehetően eltúlozhatták a veszélyt. Az érintett csoportok ugyanis sokkal hatékonyabb és könnyebb módokat találtak a titkos kommunikációra. A lapban közöltek alapján az is sejthető, hogy a beszervezés - legalábbis a potenciális alanyok beazonosításának - terén eredményesebb lehetett ez a tevékenység.

Az NSA és más hírszerző szervek 2007-ben figyeltek fel az általuk "célpontokban gazdag kommunikációs hálózatnak" tekintett, rendkívül népszerű, világszerte több tízmillió részvevőt vonzó online játékokra. 2009-ben az ezen a téren kifejtett hírszerzési tevékenység már kiterjedté vált. A brit GCHQ például a Second Life-on folytatott csetelés háromnapos szondázásával 176 677 sornyi információhoz jutott.

A Pentagon már az ismert online játékterekbe való behatolás előtt felfigyelt a videojátékokban rejlő lehetőségekre és 2006-2007-ben külföldi cégek, köztük egy meg nem nevezett prágai digitális médiavállalkozás segítségével olyan, mobiltelefonokra letölthető játékokat fejlesztett ki, amelyek segítségével információkat lehetett gyűjteni azok felhasználóiról.

A SAIC információtechnikai nagyvállalat 2007-ben úgy reklámozta magát, hogy képes a játéktérben való információgyűjtésre is, s emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a közeget terrorszervezetek is felhasználhatják. A lap szerint nem tudni, hogy konkrétan ennek az ajánlatnak az alapján kapott-e megrendelést a cég, de a SAIC egy korábbi alkalmazottja szerint kötött szerződést a CIA-val az internet megfigyeléséről.

2009-ben tudósok és katonai beszállítók a washingtoni Dulles repülőtér Marriott szállodájában tartottak tanácskozást arról, hogy a játékosoknak a virtuális térben tanúsított magatartása milyen mértékben hozható összefüggésbe valós magtartásukkal. A konferencia nyomán a SAIC és a Lockheed Martin több millió dolláros kutatási megrendeléseket kapott a hírszerzéstől.

Az online játékoknak a kommunikáció tartalmára is kiterjedő megfigyelése felvetette a magánélet sérthetetlenségéhez való jog problémáját, mert amerikai és a brit hírszerző szervek nem kaptak felhatalmazást a játékokhoz való hozzáférésre. Sok játékos emellett amerikai állampolgár volt, akinek megfigyelésére az Egyesült Államok hírszerzést felügyelő titkos bíróságának (FISC) felhatalmazására lett volna szükség. A külföldiek elleni kémkedés ügyében jóval nagyobb mozgástérrel rendelkezik az amerikai hírszerzés.