Kiengedték az Origo fogva tartott riporterét Bukarestben

Vágólapra másolva!
Hétfőn itthoni idő szerint 11 óra után rendőrök vitték el Horváth Nórát, az Origo riporterét Romániában, a verespataki bányaprojekt elleni tüntetés közben. Délután három óra előtt nem sokkal megkaptuk a hírt, hogy kiengedték munkatársunkat.
Vágólapra másolva!

A román parlament előtt nagyjából 60 aktivista tüntetett a verespataki bányaprojekt kiemelt beruházássá nyilvánítása ellen. (Ha a parlament kiemeltté nyilvánítja a beruházást, az számos törvényi szabályozás alól felmentést kapna.) A demonstrálókra a román parlament közelében, egy parkban rontottak a csendőrök, és a bukaresti rendőrség 17. és 18. kerületi kapitányságára szállították őket.

Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője arról tájékoztatta az Origót, hogy a rendőrök minden tüntetőt begyűjtöttek, akit csak értek, így vihették el az Origo tudósítóját is. A demonstrálókat – köztük hat magyar aktivistát és riporterünket – letartóztatták, egy tüntető pedig kórházba is került. Tudomásunk szerint a magyar résztvevők jól vannak. Simon szerint ilyen esetekben általában egy kihallgatás után elengedik a begyűjtötteket, most azonban – tekintettel az elszállított demonstrálók viszonylag nagy számára – ez elhúzódhat.

Miután a Greenpeace ügyvédet szerezett nekik, a tüntetők többségét kiengedték, riporterünket azonban hat másik demonstrálóval együtt tovább tartották bent. Őket csak háromnegyed háromkor engedék el. Mivel a parlamentbe és az épület udvarába szabályozott a belépés, a tüntetők ennek megsértése miatt 500-1500 lejes (34-102 ezer forint) pénzbírságra kaphatnak – mondta a bukaresti csendőrség szóvivője a román Mediafax hírügynökségnek. Romániában a csendőrség feladata a fontos közintézmények védelme.

Szeptember 1. és november 17. között minden vasárnap több ezres, időnként több tízezres tüntetéssorozat volt a bukaresti Egyetem téren és az ország több nagyvárosában, például Kolozsváron a verespataki aranykitermelési terv ellen. Ilyen nagyságrendű megmozdulások ezelőtt nem voltak környezetvédelmi ügyben Romániában. A tüntetéssorozatot az váltotta ki, hogy a bukaresti kormány augusztus 27-én olyan törvénytervezetet fogadott el, amely lényegesen megkönnyítette volna a beruházó kanadai-román cég, a Rosia Montana Gold Corporationnak a bányanyitás engedélyeinek megszerzését.