Szankciókat mérlegel Kijev ellen az USA

Vágólapra másolva!
Akár szankciókat is bevetne az USA, hogy rábírja az ukrán kormányt az ellenük tüntetők meghallgatására. Azt is kérték, hogy ne vessék be a hadsereget a tiltakozók ellen.
Vágólapra másolva!

Szankciókat fontolgat Ukrajna ellen az USA. Jen Psaki, az amerikai külügy szóvivője szerint különböző politikai lépéseket terveznek, hogy rábírják az ukrán vezetést a tüntetők meghallgatására. Ezek között a lépések között szankciók is szerepelnek, de részleteket nem árultak el.

Washington arra is figyelmeztette az ukrán kormányt, hogy ne vesse be a hadsereget a tüntetőkkel szemben. Erről Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter beszélt telefonon ukrán kollégájával, Pavlo Lebegyevvel. Lebegyev biztosította az USA-t, hogy nem vezényelnek katonákat a tüntetések résztvevői ellen. Az USA-ban a rohamrendőrség fellépése váltott ki aggodalmakat.

Ukrajnában csütörtökön is folytatódtak a tiltakozó akciók, amiket az váltott ki, hogy a kormány a múlt hónapban nem írta alá a hosszú ideje előkészített társulási megállapodást az Európai Unióval.

John Kerry külügyminiszter korábban közölte, viszolyog attól, hogy az ukrán hatóságok rohamrendőrökkel, földgyalukkal és gumibotozással válaszoltak a békés tüntetők fellépésére.

Az éjszaka nyugodtan telt a Függetlenség téren, a tüntetők erősítgették az újraépített barikádokat – sittes zsákokból, jégből és hóból húztak fel úttorlaszokat, amelyek néhol elérik a három-négy méteres magasságot is –, a rohamrendőrök távol maradtak a helyszíntől.

A tüntetőkről és a helyzetről itt olvashat bővebben, itt pedig végignézheti, hogyan bolydult fel az ország.