London korlátozná az uniós bevándorlók létszámát

Vágólapra másolva!
Az Európai Unióból érkező bevándorlók az első öt évben nem kapnának kedvezményes juttatásokat, és ha nincs konkrét állásajánlatuk, akkor csak olyan állásokat tölthetnének be, amelyek szerepelnek a hiányszakmák listáján.
Vágólapra másolva!

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap által megszerzett bizalmas belügyminisztériumi jelentés szerint magasan képzett munkavállalók még a nyugat-európai EU-társállamokból, Németországból, Hollandiából, Ausztriából is csak akkor telepedhetnének le Nagy-Britanniában, ha már van állásajánlatuk, az alacsonyabb képesítésűek pedig csak olyan állásokat tölthetnének be, amelyek szerepelnek a hiányszakmák országosan összeállított listáján. A dokumentumok alapján évente legfeljebb 75 ezer külföldi EU-állampolgár települhetne le Nagy-Britanniában.

A belügyminisztériumi tervezet szerint a külföldi EU-tagállamokból érkezők nagy-britanniai tartózkodásuk első öt évében nem igényelhetnének adókedvezményeket és egyéb kedvezményes juttatásokat. Egyes állástípusokat a kormány "nemzeti preferencia" alapján brit állampolgároknak tartana fenn, emellett általánosan korlátozná a munkaerő-beáramlást az új, szegényebb EU-tagállamokból addig, amíg azok hazai összterméke (GDP) el nem éri a brit GDP-érték 75 százalékát.

A 32 oldalas tanulmány szerint - amely a szabad munkaerő-áramlás nagy-britanniai hatásait összegzi - a korlátozatlan beáramlás politikáját szervezett bűnözői hálózatok kábítószer- és embercsempészetre használják ki, és a nyitott uniós határok alapelve a brit utcákon megjelenő koldusok, hajléktalanok számának "drámai" emelkedéséhez is vezetett. Emellett e politika ösztönzi a "kedvezmény-turizmust" is, megterheli a brit közszolgáltatási rendszert és "társadalmi feszültségeket szít" a helyi közösségekben - olvasható a The Sunday Timesban.

A tanulmány szerint jelenleg 121 ezer külföldi EU-állampolgár igényel szociális juttatást Nagy-Britanniában. A jelentésből kiderül az is, hogy tavaly csak a londoni Westminster kerületben 292 személyt vettek őrizetbe koldulásért; közülük 207 román állampolgár volt.

Nagy-Britanniában - főleg a román és a bolgár állampolgárokkal szembeni korlátozások januári lejártának közeledtével - egyre fajsúlyosabb belpolitikai vitatémává válik a bevándorlás szabályozása, és a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció sorra jelenti be a szigorítási terveket.

David Cameron miniszterelnök nemrég a Financial Timesnak írt cikkében vázolta részletesen a külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásának szigorítására tervezett kormányzati lépéseket. Ezek között szerepel, hogy a többi uniós országból érkezők a jövőben nagy-britanniai tartózkodásuk első három hónapjában nem igényelhetnek álláskeresőknek járó, anyagi jellegű szociális juttatásokat. Ha ilyen támogatásra az első három hónap után is szükségük van, legfeljebb hat hónapig részesülhetnek e támogatásokban. A kolduláson ért uniós állampolgárokat egy évre kitiltanák Nagy-Britanniából.

A brit munka- és nyugdíjügyi minisztérium a minap azt jelentette be, hogy megfelelő angol nyelvtudást kell igazolniuk ezentúl a Nagy-Britanniában munkát vállaló külföldieknek ahhoz, hogy bizonyos jövedelemkiegészítő szociális támogatásokat igénybe vehessenek.

London a szigorítási tervek miatt máris komoly konfliktusba keveredett az EU-bizottsággal és személyesen Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztossal, akinek nemrégiben elhangzott bíráló kijelentéseit éles ellenkritikák fogadták brit politikusok és a brit sajtó részéről is.