Ha vasárnap, Ukrajna tüntet

Vágólapra másolva!
Ismét megtelt demonstrálókkal a kijevi Függetlenség tere vasárnap, ahová az ukrán vezetés politikája ellen tiltakozókat hívta össze az ellenzék.
Vágólapra másolva!

A lassan hagyománnyá váló, decemberben minden eddigi vasárnap megtartott "népi nagygyűlés" a szokásokhoz híven az egyházak képviselőinek beszédével, közös imával és a himnusz eléneklésével kezdődött. Különböző becslések szerint a megmozdulás kezdetére 15-20 ezren gyűltek össze a téren. Későbbi híradásokban egyes becslések már százezerre tették a demonstrálók számát.

Kormányellenes tüntetők a kijevi Függetlenség terén. Forrás: MTI/AP/Szerhij Csuzavkov

Közben a kormány melletti szimpátiatüntetés egyik szervezője bejelentette, hogy befejezik demonstrációjukat, hétfőn elbontják a sátraikat a parlamenttel szembeni Marijinszkij parkban, és hazamennek.

Ukrajna őrlődik Oroszország és az Európai Unió között: vagy a Moszkva-központú orosz–fehérorosz–kazah vámunióhoz csatlakozik az ország, vagy az EU társulási szerződését írja alá – a kettő együtt nem megy. Ráadásul az ország recesszióban van, az államkasza kong az ürességtől.

Forrás: AFP/Szergej Supinszkij

Novemberben Kijev lefújta az EU-felé való közeledést, ami kiverte a biztosítékot az EU-párti ukránoknál, akik százezrével vonultak utcára, hogy az EU-szerződés mellett tüntessenek. Az azóta tartó tüntetéssorozatban a rendőrök többször brutálisan támadtak a tüntetőkre.