Katonai bíróság egy macska megmentése miatt

Vágólapra másolva!
Parancsmegtagadással vádolnak egy olasz katonát, mert megmentett egy macskát.
Vágólapra másolva!

Parancsszegéssel vádoltak meg egy olasz katonát, és bíróság elé állítják, amiért megmentett egy macskát - írja a Guardian. Barbara Balanzoni hadnagy medikusként szolgált egy koszovói NATO-bázison. A felettese még tavaly parancsba adta, hogy a bázisra nem lehet behozni kóbor állatokat. Balanzoni szerint egy katona telefonált be a gyengélkedőre azzal, hogy nagyon nyávog egy macska. Balanzoni szerint sok macska él a bázison, ezek nem kóborállatokat, hanem oda tartoznak.

A bázis állatorvosa akkor éppen Olaszországban volt, Balanzoni szerint így neki kellett közbelépnie. A macska azért nyávogott, mert halva szülte meg a kölykét, a többi kicsinyét pedig nem tudta etetni. „Ha meghalt volna, akkor az egész területet fertőtleníteni kellett volna” – mondta Balanzoni.

A katona ellen engedetlenség miatt emeltek vádat, amelyet minimum egy év katonai fegyházzal büntetnek. A tárgyalás februárban kezdődik.