Meghalt egy kijevi tüntető

Vágólapra másolva!
Állítólag rohamrendőrök verték meg, amikor hazafele tartott.
Vágólapra másolva!

Meghalt a kórházban egy férfi, akit állítólag a Berkut rohamrendőrség tagjai vertek össze a kijevi tüntetéseken való részvételéért.

A 41 éves Pavlo Mazurenkót december 18-án hazafelé menet igazoltatták a rohamrendőrök. Az iratai mellett megláttak egy szórólapot, amelyről arra következtettek, hogy a Majdanon folyó tüntetésen volt.

"Mennyire elegünk van már a ti Majdanotokból!" - mondta az egyik rohamrendőr, majd két társával kegyetlenül megverte a férfit. Az áldozat még saját lábán hazament, felesége mentőt hívott, de a férfi nem volt hajlandó kórházba menni, arra hivatkozva, hogy sokba kerülne ellátása a családnak.

Két nappal később az intenzívre szállították, ahol belehalt a sérüléseibe. Felesége szerint a kórházi zárójelentésbe azt írták, hogy tüdőgyulladás következtében hunyt el. A férfi egy hétéves kisfiú édesapja volt.

Az ukrán tüntetésekről szóló cikkeinket itt olvashatja.