Az Elysée-palota kapujának hajtott egy színházigazgató

Vágólapra másolva!
Notóriusan tiltakozik az állami támogatások megkurtítása ellen.
Vágólapra másolva!

A helyi francia sajtó szerint a Comedie Italienne, egy párizsi kis olasz színház igazgatója volt az, aki autójával nekihajtott a köztársasági elnök lakhelyéül szolgáló Elysée-palota nagy vaskapujának - írja a BBC.

A 67 éves férfi így fejezte ki tiltakozását a színház állami támogatásának alaposa megkurtítása ellen, Francois Hollande elnök ugyanis a többek között a kultúrára szánt állami pénzek jelentősebb visszafogásával próbálja csökkenteni a költségvetés hiányát.

Már szerdán is akciózott, akkor a palota környékén felgyújtott egy harlekinbábut, majd röpcédulákat osztogatott a járókelőknek.

A rendőrség a férfit akkor letartóztatta, majd rövidesen szabadon engedte.

Most a palota vaskapujának ment neki, olyan kis sebességgel, hogy csak könnyebben sérült meg, a bejáraton pedig alig esett csorba.

A rendőrség és a köztársasági gárda azonnal a helyszínre sietett, és a színházigazgatót újra letartóztatták.