Robbanás ölte meg a prágai palesztin nagykövetet

2014.01.01. 15:31

A lakásán történt robbanásban meghalt a prágai palesztin nagykövet. A robbanás után órákig nem lehetett biztosat tudni arról, hogy mi történt, majd egyre több forrás kezdett arról beszélni, hogy egy régi széfet nyitott ki a diplomata, és ezután történt a robbanás, feltehetően véletlenül. Most már a palesztin külügyminiszter is azt mondja, baleset volt, nincs jele terrorakciónak.

Egy régi széf robbant fel a prágai palesztin nagykövet lakásában, amikor a diplomata kinyitotta az évek óta érintetlen szerkezetet. Dzsamal al-Dzsamalt súlyos kéz- és lábsérülésekkel a prágai katonai kórházba szállították, ahol néhány órával később meghalt. 

Eleinte nem lehetett tudni, hogy mi történt, a merénylet is szóba jött. Aztán a Novinky.cz hírportál közölt először hírt a széfről, azt írták, a nagykövet a lakásban elhelyezett páncélszekrényt akarta kinyitni, amikor a robbanószerkezet működésbe lépett. Azután Martin Cervícek országos rendőrfőkapitány közölte: szerinte kizárható, hogy merénylet történt volna. "Egyetlen dolog sem mutat arra, hogy terrorista támadásról lenne szó" – mondta a CT24 közszolgálati hírtelevíziónak a rendőrfőkapitány. A hírtelevízió is páncélszekrényről adott hírt, eszerint nem zárható ki, hogy a robbanószerkezet a biztonsági berendezés részét képezte, és Dzsamal hibásan kezelte.

Később a palesztin külügyminiszter, Rijád al-Malki megerősítette az információkat. Azt mondta, szerinte is kizárható az idegenkezűség, mivel a széfet legalább húsz év óta nem nyitotta ki senki. "A nagykövet úgy döntött, kinyitja. Miután megtette, valami történt a széfben, és az felrobbant" – mondta Malki az AP amerikai hírügynökségnek. A palesztin külügyminiszter megfogalmazása szerint a nagykövet "mártírhalált halt kötelességteljesítés közben". A WAFA palesztin hírügynökség tudósítása szerint a palesztin külügyminisztérium közleményében az áll, hogy percek teltek el a páncélszekrény kinyitása és a robbanás között. 

El Fahel, a nagykövetség egyik munkatársa szerint a robbanás idején a nagykövet és családja tartózkodott a lakásban. Könnyebb füstmérgezéssel a lakásból egy 52 éves nőt is a kórházba szállítottak, de őt kezelés után hazaengedték, írta Pavlína Dankovára, a katonai kórház szóvivőjére hivatkozva az MTI, hozzátéve: meg nem erősített hírek szerint a nagykövet feleségéről volt szó.

A palesztinok egy egész csoportot küldenek Prágába csehországi nagykövetük halálának kivizsgálására, közölte a palesztin külügyminisztérium.

Dzsamal Bejrútban született, menekültcsaládban. 1975-ben csatlakozott Jasszer Arafat néhai palesztin vezető felszabadítási mozgalmához. A nyolcvanas években Bulgáriában és Csehszlovákiában szolgált a Palesztinai Felszabadítási Szervezet küldöttségeiben. Tavaly október közepén foglalta el hivatalosan prágai állomáshelyét, és csak néhány napja költözött be a vadonatúj, teljesen még be sem fejezett villába, amely a jövőben a palesztin nagykövetség épülete lesz.