Kutyákkal tépette szét a nagybátyját Kim Dzsong Un

Vágólapra másolva!
120 kiéheztetett kutya egy órán át marcangolta a meztelen testét.
Vágólapra másolva!

Kim Dzson Un különösen kegyetlen módon végeztette ki a nagybátyját, Csang Szung Taeket. Az észak-koreai diktátor 120 kiéheztetett kutya közé vettette a rokonát, hogy a kutyák élve marcangolják szét – írja a Daily Mail egy hongkongi lapra hivatkozva.

A beszámoló szerint Csang Szung Taeket meztelenre vetkőztették, majd egy olyan ketrecbe dobták, amelyben 120 darab, három napja éheztetett kutya volt. A halálra ítélt Csang Szung Taeket az állatok egy órán keresztül marcangolták, míg meghalt, az eseményt állítólag háromszáz észak-koreai tisztviselő is végignézte.

A hírt először a szingapúri Straits Times vette át, még két hete, és azóta befutotta a világsajtót, de többen is megkérdőjelezték a valóságtartalmát. Az NBC amerikai hírcsatorna például jelezte, hogy a kérdéses hongkongi lap, a Ven Vej Po, a Kínai Kommunista Párt szócsöveként működik, és feltehetően Kínánál betelt a pohár, és ezért igyekeznek befeketíteni Kim Dzsong Unt. Azt a Strait Times is írta, hogy a brutális kivégzés híre azt jelzi: Kínát már nem igazán izgatja, milyen viszonyban vannak Kim Dzsong Unnal, pláne, hogy a Csang elleni vádiratban három helyen is rossz színben tünteti fel Kínát az észak-koreai vezetés.

Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA korábbi jelentése szerint Csangot közvetlenül az után végezték ki, hogy egy katonai bíróság elítélte árulás miatt. Dél-koreai és amerikai források szerint azonban Kim Dzsong Unnak azért állt útjában a nagybátyja, mert túl nagy gazdasági hatalomra tett szert, és nem akarta Kim Dzsong Unnak adni a jól jövedelmező halászati jogokat.

Korábban úgy lehetett tudni, hogy Csangot és társait légvédelmi gépfegyverekkel lőtték agyon.

A kivégzés okairól itt olvashat részleteket.