Kihívtuk a rendőröket, erre lelőtték a fiunkat

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban ritka tragédia ért egy családot. Skizofrén nevelt fiuk lenyugtatására kihívták a rendőrséget. Több járőr is jött, a harmadik viszont nemhogy hozzájárult volna a lenyugtatásához, hanem 70 másodperccel a kiérkezés után lelőtte a 18 éves fiút.
Vágólapra másolva!

Múlt vasárnap egy észak-karolinai kisváros, Boiling Spring Lakes egyik családjához kihívták a rendőröket, mert a család nevelt fia, a 18 éves Keith egy csavarhúzóval a kezében fenyegette mostohaanyját. A gyerek beteg volt, skizofréniában szenvedett, a rendőröket azért hívták ki, hogy segítsenek lenyugtatni őt.

Az esethez több rendőrjárőr is kiszállt. A Brunswick megyei seriffhivataltól két járőr érkezett. Vasárnap délután fél egy után négy perccel érkezett ki az első rendőr, majd rövid időn belül őt hárman követték. A CNN-csoporthoz tartozó Wect.com a nyomozati anyagok alapján azt írta, hogy a harmadik kiérkező járőr Southportból jött, erről 12 óra 48 perc 41 másodpercnél van feljegyzés, majd mindössze 70 másodperccel később a southporti egység már azt jelentette rádión a központnak, hogy az alanyra lövést adtak le önvédelemből. Tehát az egység kiérkezése után 70 másodperccel már le is lőtték a 18 éves fiút.

Mark Wilsey, a fiú nevelőapja a szintén a CNN-hez tartozó Wwaynek azt nyilatkozta, hogy semmilyen érthető oka nincs annak, hogy miért lőtték le a gyereket. "Hidegvérrel megölték a fiamat. Segítségért telefonáltunk, erre megölték a fiamat" – mondta. Wilsey szerint az első két kiérkező egység beszélgetni kezdett Keith-szel, és csak a harmadik járőr érkezése borította fel a viszonyt. "Minden jól alakult. Aztán jött ez a dagadt zsaru Southportból, bejött a szobába, fordult egyet a sarokban, és azt mondta: 'Nincs erre időnk. Bénítsák le a gyereket most. Vigyük ki innen'" – emlékezett vissza a nevelőapa. Azt is felidézte, hogy Keith menekülni próbált, de két elektrosokkoló-lövés is érte, és elesett. A Wect.com egy kissé más változatról tud, szerintük először sokkolták, utána a földre teperték, és ekkor hangzott el, hogy "nincs idő erre", majd lelőtték.

A CNN-nek a család egyik ismerőse azt írta, Keith sosem volt erőszakos, a mentális betegsége ellenére sem. "Csak a dobjain szeretett játszani, nagyon menő volt" – írta. Az ő visszaemlékezése szerint, amikor ketten leteperték a fiút a földre, a nevelőapa ki akarta venni a kezéből a csavarhúzót. Ekkor jött a harmadik rendőr, és mondta, hogy nincs erre idő, majd mellkason lőtte Keitht. Azt is írta, hogy szerinte a gyerek senkit nem fenyegetett a csavarhúzóval, csak egyszerűen nem akarta letenni. A rendőrség nem kívánta kommentálni az esetet egyelőre.