Pénzmosással vádolják a spanyol király lányát

Vágólapra másolva!
Krisztina hercegnő ellen egyszer már felfüggesztették a büntetőeljárást, de tavaly augusztusban újraindították.
Vágólapra másolva!

Kedden vádat emeltek I. János Károly spanyol király egyik lánya, Krisztina hercegnő ellen csalás és pénzmosás címén – jelentette be a Palma de Mallorca-i bíróság.

A hatóságok azzal gyanúsítják Krisztina férjét, Inaki Urdangarint, hogy egy üzlettársával együtt több mint 5 millió eurónyi közpénzt sikkasztott el. A király lányát tavasszal már meggyanúsították azzal, hogy részes a férje által elkövetett bűntettben, de később felfüggesztették az ellene indított büntetőeljárást. A nyomozást augusztusban terjesztették ki ismét Krisztina hercegnő ellen.

A 2011 végén kipattant korrupciós ügy és más botrányok miatt a spanyol uralkodóház súlyos válságba került. Egy friss felmérés szerint a spanyolok 62 százaléka azt szeretné, ha I. János Károly lemondana a trónról.