Prostituáltakat mészároltak le Irakban

Vágólapra másolva!
Nem ez az első eset, hogy megtámadtak egy nyilvánosházat.
Vágólapra másolva!

Fegyveresek hatoltak be kedden egy bagdadi nyilvánosházba, ahol megöltek hét nőt, valamint öt férfit – közölték biztonsági és kórházi források. A mészárlás pontos körülményei nem ismeretesek, de nem ez az első eset, hogy az iraki fővárosban prostituáltakra támadnak. Tavaly májusban ugyanebben a keleti városrészben, Zajúnában, szintén egy nyilvánosházban tört ki lövöldözés, amely tucatnyi halottat hagyott maga után.

Irakban tavaly ismét fellángolt a fegyveres erőszak, szakértők szerint elsősorban azért, mert az iszlám szunnita ágához tartozó közösség egyre inkább úgy érzi, hogy a síita többségű kormány nem veszi figyelembe az érdekeit. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő szélsőséges csoportok iraki térnyerése a nyugati országokat is aggasztja.

Az iraki helyzetről szóló cikkünket itt olvashatja.