Brutálisan megvertek egy kijevi ellenzéki vezetőt

Vágólapra másolva!
Jurij Lucenko súlyos fejsérüléseket szenvedett a rendőrök gumibotjaitól.
Vágólapra másolva!

Súlyos sérüléssel kórházba vitték Jurij Lucenko volt ukrán belügyminisztert, az ellenzék egyik jelenlegi vezetőjét szombaton, miután a rohamrendőrök megverték őt előző este az Európa-párti tüntetők és a rendőrség egy összecsapásában.

Lucenko felesége az ellenzéki Hromadske televíziónak azt mondta, hogy Lucenko fejsérüléseket szenvedett a rohamrendőrök gumibotos ütlegelésétől, amikor megpróbálta megakadályozni, hogy a rendőrök és a tüntetők egymásnak essenek.

Péntek este tüntetők tucatjai gyűltek össze az egyik kijevi bírósági épületnél, hogy megakadályozzák három elítélt börtönbe szállítását. A bíróság nem sokkal korábban hat évi börtönre ítélte a három férfit, akik a vád szerint 2011-ben fel akarták robbantani a kijevi repülőtér közelében álló Lenin-szobrot.