Ferenc pápa kiállt a nyilvános szoptatás mellett

Vágólapra másolva!
Egy keresztelő vagy egy szentmise sem lehet akadálya annak, hogy az anyák megetessék a gyerekeiket.
Vágólapra másolva!

„Ha éhesek, etessék meg őket, mert ők itt a legfontosabb emberek” – üzente az anyáknak Ferenc pápa, aki a hétvégén 32 gyereket keresztelt meg a Sixtus-kápolnában. A katolikus egyházfő a múlt hónapban a La Stampa című lapnak adott interjúban felidézte, hogy az egyik audiencián egy csecsemő hangosan sírt az éhségtől, mire ő azt kérte a gyerek édesanyjától, hogy ott azonnal etesse meg. Majd hozzátette: „Szeretném ugyanezt mondani mindenkinek: adjatok enni az embereknek!”.

A nyilvános szoptatás melletti kiálláson kívül volt egy másik különlegessége is a vasárnapi keresztelőknek, most elrőször fordult elő ugyanis, hogy a pápa egy olyan gyereket is megkeresztelt, akinek a szülei csak polgári házasságot kötöttek, vagyis az ő házasságukat technikailag nem ismeri el a katolikus egyház.