A kannibalizmus a kisebbik baj

Elég brutális, ha valahol gyerekeket fejeznek le, vagy emberek bosszúból megeszik ellenségük lábát. A Közép-afrikai Köztársaságban pedig pont ilyen brutális dolgok történnek. A kannibálok még nem lepték el az országot, amelynek egyébként hírhedt elnöke sem vetette meg állítólag az emberhúst, de a helyzet így is nagyon kemény. Százezrek menekülnek, városok ürülnek ki, miközben elképesztő kincseken ücsörögnek a helyiek. Mi történik Afrika szívében?

„Lázadó szeretnék lenni, és le akarom gyilkolni a Séléka tagjait. Túl sokat szenvedtünk. A muszlimok az ellenségeink” – vázolta fel a terveit egy húszéves keresztény fiatalember a BBC-nek tavaly, néhány hónappal a Közép-afrikai Köztársaság alig fél évszázadra visszatekintő történetének első muszlim elnöke, Michel Djotodia hatalomra lépése után. Azóta egyre nyilvánvalóbb, hogy a Közép-afrikai Köztársaság 4,5 milliós lakossága egy részének az életében a bosszúvágy az egyik legfontosabb mozgatórugó.

A fiatalember által emlegetett Sélékával az elmúlt napokban kezdett el behatóbban foglalkozni a világsajtó, miután az elvileg már feloszlatott, de a gyakorlatban nagyon is aktív muszlim lázadó szervezet tagjai a velük szemben álló keresztény milíciákkal együtt népirtás közeli állapotba sodorták az Afrika közepén fekvő országot, ahol az UNICEF szerint a gyerekek sem menekülnek: ezreket soroztak be katonának, de az is előfordult, hogy egyszerűen lefejezték őket.

Tombol az erőszak a közép-afrikai városokban Forrás: AFP/Eric Feferberg

Az ijesztő erővel tomboló bosszúvágy egyik legplasztikusabb példáját a napokban a magát csak Veszett Kutyaként azonosító alkalmi kannibál szolgáltatta, aki a családja lemészárlásáért állt bosszút azzal, hogy egy keresztény banda tagjaként megvert, leszúrt, felgyújtott egy ismeretlen muszlim férfit, majd evett a lábából. A keresztények és a muszlimok közötti konfliktus ezzel a rövid, de annál felkavaróbb epizóddal újabb mélypontra jutott.

Kísért a múlt

Nem ez az első alkalom, hogy a morbid rituáléról hallanak a Közép-afrikai Köztársaságban élők. A vádak szerint korábban az ország egykori diktátora volt gyakorló kannibál. Jean Bedel Bokassáról sokáig tartotta magát az a pletyka, hogy emberi végtagokat tárolt a hűtőszekrényében, és alkalomadtán fel is szolgálta az oda látogató francia méltóságoknak, a magánállatkertjében élő oroszlánokat és krokodilokat pedig rendszeresen etette az ellenfeleivel. Bár a Paris-Match című magazin képeket is közölt olyan hűtőkről, amelyekben állítólag iskolás gyerekek testrészeit tárolták, a kannibalizmus vádját sohasem bizonyították. Ezzel együtt Jean Bedel Bokassa elnöki munkássága olyan mély traumákat okozott a közép-afrikaiak életében, amelyeknek az örökségével a mai napig együtt kell élniük.

Az országban uralkodó zűrzavart jól jelzi, hogy az ország függetlenségben eltöltött fél évszázadának a legbrutálisabb diktátorát, aki 1966-ban napóleoni jelmezben koronázta császárra magát, és verte el az ország egyéves GDP-jét a beiktatására, rehabilitálta egyik utóda, a tavaly márciusig az elnöki posztot betöltő Francois Bozizé.

Erőszak kontroll nélkül

A mostani konfliktus vázát egyrészt az adja, hogy az ország északi részén élő muszlim kisebbség tagjai úgy érzik, a keresztény többséget képviselő kormányok elhanyagolták őket, az érdekeiket pedig úgy próbálták meg érvényesíteni, hogy lázadócsoportokat alakítottak. Ezek alkottak aztán szövetséget Séléka néven. A tevékenységük tavaly márciusban érte el a csúcspontját, amikor sikerült elmozdítani a hatalomból az országot 2003 óta irányító Francois Bozizét, és beültetni az elnöki székbe a saját vezetőjüket, Michel Djotodiát. A hatalomváltás közép-afrikai sajátosságaiból adódóan ez a fejlemény az elnöki ambíciókat régóta dédelgető Djotodia személyes bosszúvágyát is kielégítette, hiszen az elzavart Francois Bozizé elnök fegyveresei tíz évvel korábban az ő főnökét, Ange Felix-Patasse elnököt üldözték el.

Michel Djotodia dicsőséges befutója Forrás: AFP/Sia Kambou

Michel Djotodia ugyanis nemcsak lázadói, hanem közigazgatási tapasztalatokkal is rendelkezik, hiszen dolgozott a védelmi és a külügyminisztériumban is, és egy ideig konzul is volt Szudánban. Itt azonban főként azzal volt elfoglalva, hogy a térségben aktív szudáni és csádi fegyveresekkel szövetséget építsen ki. A mozgolódás feltűnt a feletteseinek is, így 2006-ban börtönbe zárták azzal a váddal, hogy megpróbálta megdönteni Bozizé elnök hatalmát. Az elnök később kegyelmet adott neki, abban a reményben, hogy segít békét teremteni az országban, de a lépés az ő szemszögéből végzetes hibának bizonyult, hiszen Djotodia meg sem állt addig, amíg át nem vette a hatalmat.

Djotodia elnökké válásával a muszlim lázadócsoportok működése akár okafogyottá is válhatott volna, a fegyveresek azonban önjáró üzemmódba kapcsoltak. Az új elnök hivatalosan feloszlatta a lázadók szövetségét, a Sélékát, a fegyveres csoportok harcedzett tagjai azonban nem bírtak leállni. A keresztény többség most azt tapasztalja, hogy az első muszlim elnök hatalomra lépése óta a Séléka tagjai minden kontroll nélkül rabolnak, gyilkolnak és erőszakolnak. A korábban főként etnikai és hatalmi konfliktusoknak most mindinkább vallási színezete lett. Djotodia elnöki álma pedig egy évig sem tartott: januárban a regionális vezetők csádi találkozóján lemondott, és egyúttal elmenekült Beninbe.

Mivel egyelőre senkinek sem sikerült feltartóztatni a muszlim és a keresztény fegyveresek közötti harcokat, a lakosság csaknem húsz százaléka, több mint 900 ezer ember a menekülést választotta. A Közép-afrikai Köztársaságban nagyon sok település egyszerűen kiürült. A főváros, Bangui lakosságának a fele szintén elmenekült december óta, sokan most épp egy repülőtér melletti ideiglenes tábort népesítettek be.

Miért ez a káosz?

A Közép-afrikai Köztársaság 1960 óta független ország, az azóta eltelt időben az ott élők közéleti tapasztalatait főleg puccsok és lázadások alapozták meg. Az ország képlékeny közigazgatási és politikai helyzetét a diktátorok és a diktátori babérokra törő lázadóvezérek a végletekig kihasználták.

A fegyveres csoportok működésének nemcsak a politikai bizonytalanság kedvez, hanem az ország földrajzi adottságai és természeti erőforrásai is: az erdős területek például remek rejtekhelyet biztosítanak a lázadóknak, az pedig, hogy az ország gazdag természeti kincsekben, mindenekelőtt gyémántban, kényelmesen fedezi az állampolgárok egymás közötti harcainak a költségeit. Ez utóbbi adottság egyúttal komoly vonzerő a külföldi zsoldosoknak is, így a Közép-afrikai Köztársaság konfliktusaiból kiveszik a részüket a szomszédos Szudánból, Csádból és Nigériából érkező fegyveresek.

Fegyverben nincs hiány Forrás: AFP/Eric Feferberg

A Közép-afrikai Köztársaság puccsokba és hatalmi harcokba belefeledkező politikusainak a gazdasági programjáról és teljesítményéről sokat elárul, hogy az irigylésre méltó természeti erőforrások ellenére az ország a hatodik legszegényebb a világon. A konfliktusos helyzeten nem sokat segít, hogy az ország eddigi vezetői általában nem voltak hívei az erős hadseregnek, a katonák így aligha alkalmasak arra, hogy rendet tegyenek az országban, hiszen nincsenek jól megfizetve és felszerelve, és egyébként sem túl motiváltak erre.

Lesz még rosszabb?

Az ország belügyeit a külföldiek egyelőre jobban a szívükön viselik, mint a közép-afrikai vezetők. Mindenekelőtt az északi szomszédot, Csádot érdekli, hogy mi történik a határaitól délre, aminek konkrét hatalompolitikai következményei is vannak, hiszen Francois Bozizé volt elnök annak idején a csádi hadsereg támogatásával került hatalomra.

Érthető, hogy Csád ragaszkodik a Közép-afrikai Köztársaság békéjéhez és biztonságához, hiszen a két ország közötti határ meglehetősen hosszú és szellős. Csád már most több ezer menekültnek ad otthont, ezért a saját jól felfogott érdekében az elmúlt években többször is beavatkozott, hogy elfojtson lázadásokat a Közép-afrikai Köztársaságban.

Franciaország mindig is állomásoztatott katonákat a volt gyarmatán, francia színekben most több mint 400 katona szolgált a Közép-afrikai Köztársaságban, de a helyzet durvulásával újabb ezer katonát mozgósított az egykori gyarmattartó. Az elmúlt napokban pedig az Európai Unió is egészen gyorsan lépett: a múlt hét végén a 28 tagállam nagykövetei elvi beleegyezésüket adták arra, hogy több száz katonát vezényelnek az országba a helyszínen lévő 1600 fős francia és 4000 fős afrikai békefenntartó erők támogatására.

Menekült gyerekek az Mpoko repülőtéren Bangui közelében Forrás: AFP/Eric Feferberg

A nyilvánvaló humanitárius vészhelyzeten túl a beavatkozás mellett szól az is, hogy a konfliktus beszippanthatja a környező országokat. Helyi tisztségviselők aggodalmaira hivatkozva a BBC azt írja, hogy a Séléka muszlim hadurai a közel-keleti tanulmányútjaikból inspirálódva radikális iszlamista programot hirdethetnek majd.

Más kérdés, hogy milyen sikerrel járhat a békefenntartás a jelenlegi helyzetben. Az ország hatalmas, nagyobb, mint az Ibériai-félsziget. Amint a békefenntartók megérkeznek egy településre, a fegyveresek fogják magukat, és tovább állnak gyilkolni és fosztogatni egy másik, eldugott faluba. A békefenntartás esélyeit az is rontja, hogy maguk a békefenntartók is hozzájárulnak a feszültséghez, a muszlimok ugyanis úgy gondolják, hogy a francia katonák a keresztényekkel vannak, míg a keresztények azt gyanítják, hogy az Afrikai Unió képviseletében ott állomásozó csádi katonák a muszlimok oldalán állnak.