Két év alatt 400 pedofil katolikus papot zártak ki a rendből

Vágólapra másolva!
XVI. Benedek pápa két év alatt közel 400 papot taszított ki a papi rendből gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt - derül ki egy dokumentumból, amely az amerikai hírügynökség kezébe jutott.
Vágólapra másolva!

Az AP hírügynökség jelentése szerint a 2011-12-re vonatkozó statisztika az első olyan dokumentum, amelyben a Vatikán részletekkel szolgál a hivatásukból elbocsátott papok számáról. A katolikus egyház korábban csak a neki jelzett állítólagos szexuális visszaélések számát tárta fel.

A dokumentumot azokból az adatokból állították össze, amelyet a Vatikán gyűjtött, hogy segítsen a Szentszéknek megvédenie magát Genfben, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának meghallgatásán.

Ezen Silvano Tomasi apostoli nuncius csütörtökön az összeállított statisztikák egyikére hivatkozott, amikor közel nyolc órán át faggatták a bizottság előtt.

A Vatikánnak elsősorban azok alól a vádak alól kellett tisztáznia magát, amelyek szerint éveken át lehetővé tette a szexuális erőszak elkövetését több ezer gyermeken, mert védte pedofil papjait és saját hírnevét.

Hiranthi Wijemanne, az ENSZ-testület egyik Srí Lanka-i tagja a meghallgatáson azt követelte a Vatikántól, hogy szolgáltasson pontos adatokat az egyház tagjai által elkövetett szexuális visszaélések teljes köréről.

A független szakértőkből álló ENSZ-bizottság február 5-én teszi közzé az üggyel kapcsolatos észrevételeit és ajánlásait. A Vatikáni Rádió jelentése szerint Ferenc pápa csütörtökön szokásos reggeli szentmiséjén "az egyház szégyenének" nevezte a papokat érintő botrányokat, amelyek szerinte akkor történhetnek meg, ha az embereknek nincsen élő kapcsolatuk Istennel.