A dél-szudáni hadsereg visszafoglalta Bort

Vágólapra másolva!
Folytatódnak a harcok Dél-Szudánban a Riek Machar korábbi alelnök által vezetett nuer lázadók és a dinka többség által támogatott kormány csapatai között.
Vágólapra másolva!

Tájékoztatásuk szerint visszafoglalták a Salva Kiir dél-szudáni elnökhöz hű kormányerők Bor városát. Malakal városánál ugyanakkor szombaton ismét heves harcok dúltak a hadsereg és a lázadók között. A katonák 15 ezer felkelőt legyőzve szerezték vissza az ellenőrzést Bor felett - közölte a hadsereg egyik szóvivője, aki szerint ezzel keresztülhúzták a lázadókat vezető Riek Machar volt alelnök arról szóló terveit, hogy bevonuljon a fővárosba, Jubába.

Nuer lázadók decemberben foglalták el a Jubától 200 kilométerre északra fekvő Bor városát. A hadsereg három hete ostromolta a települést, mielőtt visszafoglalta. Az ENSZ pénteken arról adott tájékoztatást, hogy a városban már nem maradtak civilek, mindannyian elmenekültek a harcoktól tartva.

Malakalban szombaton ismét fellángoltak a napok óta tartó harcok. A telefonösszeköttetés megszűnt, a helyiek menekülnének. A héten több mint kétszáz emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy zsúfolásig tömött hajó, amellyel civilek a Níluson próbálták elhagyni a várost az előrenyomuló felkelők elől menekülve. Az utasok mind a vízbe vesztek.

Arról, hogy mi folyik jelenleg Dél-Szudánban, ide kattintva olvashat bővebben.