Börtön helyett továbbképzésre küldték a molesztáló papokat

Vágólapra másolva!
A felelősségre vonás helyett továbbképzésre vagy másik plébániára küldte a chicagói érsekség azokat a papjait, akik gyerekeket molesztáltak. A bűncselekmények szőnyeg alá söprése évtizedeken keresztül ment.
Vágólapra másolva!

Rrendszeresen a szőnyeg alá söpörték a chicagói katolikus érsekség hivatalnokai, egyházi vezetői, papjaik gyerekmolesztálási ügyeit - írja a brit Guardian online kiadása egy kedden nyilvánosságra hozott, több ezer oldalas dokumentumra hivatkozva.

A dokumentumok szerint a felelősségrevonás helyett évtizedeken keresztül költöztették egyik plébániáról a másikra azokat a papokat, akikről kiderült, hogy bántották és molesztálták a gyerekeket. Az érsekség ugyan eltávolított maga közül néhány bűnös papot, de gyakran csak évekkel, vagy évtizedekkel azután, hogy tetteiket elkövették. Az érintett papokat gyakran szép csendben elküldték egy kezelésre, vagy valamilyen továbbképzésre, amikor pedig visszatértek, új plébániát jelöltek ki nekik, és legfeljebb annyit tettek, hogy megkérték a többi papot: figyeljék az illetőt, amikor gyerekek között van.

Amikor egy fiatal nő még 1970-ben beszélt róla, hogy tinédzserként molesztálták, az akkori bíboros biztosította az érintett papot, hogy "az egész ügy el lesz felejtve", mert "semmi jó nem származhat abból, ha megpróbálják megerősíteni vagy cáfolni a vádakat".

A több mint 200, egykori bántalmazottat képviselő ügyvéd azt mondta: nem az a kérdés, hogy történtek-e visszaélések, hanem, hogy mit tettek azok, akiknek ez tudomására jutott.

Egy chicagói ügyvéd még 2012-ben perelte be a Vatikánt, mert szerinte a Szentszék segédkezett a papi pedofília-ügyek, így a chicagói Daniel McCormack esetének eltussolásában. McCormack, akit több mint húsz kiskorú megrontásával gyanúsítottak meg, 2007-ben öt gyerekkel szembeni szexuális visszaélésben vallotta magát bűnösnek. A papot öt évi szabadságvesztésre ítélték.