A Corvinus rektora békén hagyná a Marx-szobrot

Vágólapra másolva!
Helyén marad a Marx-szobor a Budapesti Corvinus Egyetemen. Ezt Rostoványi Zsolt, az egyetem rektora közölte Rétvári Bence felvetésére, aki eltávolíttatta volna. A rektor szerint a szobor az egyetem törtnetének a része, de a vizsgák előtti simogatás miatt is marad.
Vágólapra másolva!

A Marx-szobor is része a Budapesti Corvinus Egyetem történetének, nem viszik el – közölte hétfő este Rostoványi Zsolt, az egyetem rektora, aki levélben reagált a KDNP-s Rétvári Bence felvetésére, hogy távolítsák el Marx Károly szobrát az egyetemről. Rostoványi azt írta, ez az 1990-es évek elején is felvetődött, de úgy döntöttek, hogy a helyén marad, mivel a szobor az egyetem múltjának a része, és eltávolítása nem változtatná meg a múltat.

Rostoványi elismerte, hogy Marx munkásságának és történelmi szerepének megítélése ellentmondásos, ugyanakkor munkássága a tananyag részét képezi meghatározó nyugati egyetemeken, „nyugati országokban pedig több tucat közterület viseli a nevét". A rektor szerint az egyetem ezzel kapcsolatban egyszer már világosan állást foglalt, amikor negyedszázada megváltoztatta a nevét.

A rektor szerint a szobor a Corvinus egyik elődintézménye kultúrájának történeti szakaszát jeleníti meg, ráadásul mára sokak szemében megszokott tárggyá vált, amelyhez – elszakadva a Marx által képviselt ideológiától – bizonyos informális hagyományok, szokások, személyes emlékek kötődnek (például megsimogatni vizsga előtt, fényképezkedni előtte diplomaosztáskor). Valamikor szimbólum volt, mára viszont már nem az – írta a rektor.

Rétvári szombaton nyílt levélben sürgette a szobor eltávolítását, hétfőn pedig az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség sajtótájékoztatón követelte ugyanezt. A kereszténydemokrata politikusok szerint Marx a kommunizmus eszméinek megfogalmazása mellett antiszemita nézeteket is vallott. Rétvári kedden a Facebookon reagált a rektor levelére, azt írta, ezzel az erővel Batu kánnak, Haynaunak vagy Sztálinnak is lehetne szobra.

Kövessen minket a Facebookon is!