Vona Gábor: Csak magyarokkal találkozom Londonban

Vágólapra másolva!
Egy londoni képviselő megakadályozná, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök más szélsőséges pártvezérekkel találkozzon a brit fővárosban. A Jobbik szerint Vona csak magyarokkal találkozik.
Vágólapra másolva!

Arra kérte a brit belügyminisztert egy londoni önkormányzati képviselő, hogy tiltsák el Vona Gábor Jobbik-elnököt attól, hogy részt vegyen egy szélsőséges pártok által szervezett gyűlésen Londonban. Az érintett képviselő, Andrew Dismore úgy jellemezte a Jobbikot, mint „Európa legerősebb, nyíltan fasiszta politikai pártja”.

Vona a szélsőséges nacionalista görög Arany Hajnal párt, illetve a Brit Nemzeti Párt (BNP) vezetőjével találkozna Londonban – jelentette az ITV brit kereskedelmi televízió híroldala.

Az ellenzéki párt tagadta, hogy Vona Gábor a görög Arany Hajnal vagy a Brit Nemzeti Párt képviselőivel találkozna. A Jobbik elnöke csak a londoni magyarokkal fog találkozni Angliában – közölték.

A múlt héten Nick Griffin, a BNP vezetője Athénba utazott, és arról beszélt az AP hírügynökségnek, hogy várhatóan szövetséget köt a két másik párttal, hogy együtt induljanak az európai parlamenti választásokon.

Kövessen minket a Facebookon is!